A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

egy brigádnak, amelyik a munkásosztály helyzetét tanulmányozta. Most az anyagot elolvasva az volt az érzésem, hogy erre is áll az a mondás, hogyha kevesebbet markoltunk volna, talán jobb lett volna. Szóval túl sok kérdéshez nyúltunk, és ha az ember azt nézi, hogy mennyi minden probléma merült fel, akkor úgy érzi, hogy ez az anyag a sok mellett mégis talán néhány lényeges kérdést - éppen azért, mert sok kérdést vet fel - nem eléggé tud feldolgozni, nem eléggé tudja kiugratni. Különösen áll ez, és egyetértek Kiss Dezső elvtárssal, hogy a határozat és az anyag között van egy nagy távolság. Szóval nem sikerült a határozatban tükrözni azt, amit mi egyébként nagyon hasznosan és jól megállapítunk ebben a dokumentumban. Akik nem imerik a jelentést, mivel ez nem jelenik meg nyilvánosan, azokban a határozat egy bizonyos hiányérzetet jelenthet. Mert úgy érzem, hogy egy sereg kérdésben jelszószerű, nem eléggé megfogható, és bizonyos kérdésekben nem eléggé politikusán nyúl a dolgokhoz. Mire gondolok? Elsősorban van itt egy rész, amit valamilyen formában talán itt a határozatban is tükrözni kéne. Az első rész azzal kezdődik, hogy a munkásosztály politikai helyzete és a párt tevékenysége a munkásosztály soraiban. Ebben a részben próbálja elemezni azt, hogy a munkásosztály politikai fejlettsége megnövekedett. Borzasztó vékonyan. Az egész anyagot olvasva úgy néz ki, hogy nagyon boncolgatjuk mindazt, ami negatívum - ez helyes is -, hogy boncolgatjuk a munkásosztály soraiban, de ugyanakkor én úgy érzem, és a munkásokkal való beszélgetés során kialakult bennem, hogy nagyon lényeges dolog lenne, hogy a párt kinyilvánítsa azt, hogy látja a munkásosztály körében végbement komoly fejlődést, és értékeli azt. Mert a magyar munkásosztály öntudata, a kommunista párthoz való viszonya - a meglévő összes fogyatékosságok ellenére - a felszabadulás óta rendkívül nagyot fejlődött. És a helyzet az, hogy a munkásokat izgatja, hogy mi hogyan ítéljük meg - habár mi egypárszor már elmondtuk - a munkásosztály szerepét az ellenforradalmi eseményekben. Mert ma is napirenden van számtalanszor, hogy vita során értelmiségiek és más rétegek a fejükhöz verik, hogy na ti híres munkások, hát hogy voltatok meg mint voltatok ebben az időszakban. Olyanok hangzanak el, hogy más országokban, mint pl. Csehszlovákiában, vagy Kínában fejlettebb a munkásosztály öntudata. Vannak emberek, akik odáig elmennek, és mondogatják elég gyakran - különösen 56 után közvetlenül, de még ma is hangot adnak annak, hogy 1956-ban világosan megmutatkozott, hogy ez a nép 25 éven keresztül át volt itatva a fasizmussal, ezzel a munkásosztállyal nem lehet sokra menni.Vannak ilyen nézetek. A munkásokat izgatja, hogy hogy ítéljük meg. Én azt hiszem, hogy nem helyes, nem elég politikus, ahogy itt felvetjük hogy kizsákmányolt osztályból a hatalom birtokosa lett, gazdasági helyzete lényegesen megjavult, s mindezek után egy negyed mondattal megállapítjuk, hogy politikai fejlettsége, kulturális színvonalajelentősen megnövekedett. Én nem akarom, nem is vagyok hivatott arra, hogy a magyar munkásosztályt itt védjem, vagy védőszerepét vállaljam. Én azt hiszem, hogy nekünk meg kell mondani, hogy hol tartunk a munkásosztállyal, hogy mekkorát fejlődött, mert akkor még jobban hozzá tudjuk mérni a feladataikat. Nekünk rendkívül fontos, hogy felmérjük a fejlődés egész menetét. Meg kell állapítanunk 586