A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

Tovább mentünk és vizsgáltuk, hogy miért nem tudjuk levinni a határozatokat, hiszen 45 után hosszú évekig, akik ma ott dolgoznak a pártapparátusban, mind végig csinálta, [sic!] hogy kisgyűléseket, falugyűléseket, meg nem tudom én, mi mindent tartott. Elvtársak, mi úgy látjuk, hogy jelen pillanatban a tömegek között végzett munkánknak - nálunk legalábbis - nincs meg egy állandó szervezeti formája, valami keret, amit mindig be tudnánk tölteni. Bizonyos csatornarendszer a mondanivaló lejuttatására és a tapasztalatok visszaszerzésére. Adunk most tájékoztatót, illetve jelentéseket minden héten pénteken. Nem akarom azt mondani, hogy a mi jelentéseink tudatosan ferdék és félre akarjuk vezetni a Központi Bizottságot, de ezek úgy gyűlnek össze, hogy a községben, járásban a munkatársak összegyűjtik a tapasztalatokat, és aztán ebből készül egy 3 oldalas javaslat. Leellenőriztünk néhány ilyen úgynevezett konkrét példát vagy értékelést arról, hogy hogyan fogadták a tömegek egyik vagy másik nemzetközi vagy belpolitikai kérdést. Általában mindig pozitív jelentést kapunk a járásoktól. Most leellenőriztük, hogy hogyan gyűjtik ők öszsze. Sajnos kisült, hogy az eseteknek egy jelentős részében abból adódik össze, hogy általában a gyűlésen rossz hangok nem voltak, megtapsolták, lelkesek voltak a gyűlések. Aztán beszélnek a párttitkárral, tanácselnökkel, népfrontelnökkel és még 5-6 emberrel a községben. 3-4000 lakosú községnél sajnos sokszor 6-8 ember véleményére alapozzák [sic!] az elvtársak. A mi jelentésünk elkészül az ő jelentésük alapján, hogy a faluban egyetértenek vagy helyeslik a párt és a kormány egy-egy határozatát, döntését. Miután nincs ilyen állandó szervezeti formája, kerete annak, amiben végezzük a munkát, ezért még ami van is a gyűlések mellett, ilyen emberről emberre menő agitáció, meg kell mondani, hogy ebben elég nagy anarchia uralkodik. A pártnak is van bizonyos számú aktivistája, a népfront is mozgat bizonyos számú embert, a nőknél is van bizonyos számú nőmozgalmi aktivista, de hogy ki-ki hol végezze a munkáját, ez a bizonyos réteg és egy emberhez hosszabb ideig tartó munka nincs kialakítva, és ebből az következik, hogy egyes emberek - és az ilyen emberek száma igen nagy - kimaradnak, azokat a lakásukon nem keresik fel, hetek, hónapok eltelnek, a másik emberhez pedig már unásig járnak, mert olyan helyen lakik, hogy ismerik jobban, vagy úgynevezett falubeli tekintély, ehhez elmennek a pártból is, a népfronttól is. A másik ok kétségkívül az, ami a jelentésben igen nagy súllyal szerepel, és véleményem szerint ez a második kérdés az elsőnek is az oka. Hogy valóban a falusi, illetve járási pártszervezetek és a párttagok helyzete olyan - meg kell mondani, nemcsak a Dunántúlon, hanem a Tiszántúlon is -, hogy figyelembe véve a hosszú évekig előttünk álló feladatokat - véleményem szerint is ezt így, ahogy most van, nem tudjuk végigvinni, ezt a hatalmas és nagy megerőltetéstjelentő munkát. Miért? Mi tanulmányoztuk három járásban, hogy hogyan néz ki a községi pártszervezetek, alapszervezetek vezetőségének összetétele. A három járásból 51 % az új vezetőségi tag, aki az ellenforradalom előtt nem volt vezetőségi tag, hat aktivista volt, de így konkrétan a pártszervezet vezetőségében nem vett részt. A párttitkár elvtársaknál 3%-kaljobb, [sic!] 48% az új titkár. Ezek az elvtársak az ellenforradalom utáni nehéz időkben álltak oda, becsületes elvtársak ezek, azonban meg kell mondani egész őszintén, úgy volt az ellenforra285