A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

latom szerint ezeket a nagy járásokat egy-két munkaerővel, egy-két jó politikai munkatárssal erősíteni kell. Ha nem könnyítünk rajtuk, elvtársak, akkor a következő lesz a helyzet: ma is már túlterheltek, nagyon elfáradnak, pedig még a munka dandárjának az elején vagyunk a falun, elfáradnak, a tanulásban elmaradnak, és közülük a leglelkiismeretesebbek, akik esztendők óta a legszilárdabban viszik a párt politikai vonalát, sajnos ezek, a legjobbak, felőrlődnek. Zala megyében a kanizsai, a letenyei járásban, mindenütt kitűnő titkár van, Munka Érdemrenddel tüntettük ki ezt a Söjtört, a kanizsai járási titkárt. Elvtársak tíz esztendeje vannak falusi pártmunkán, pártiskolát végeztek, politikailag képzettek, fejük helyén van, nem ingadoztak, felőrlődnek, és nekünk vigyázni kell, ne engedjük őket felőrlődni. Ott, ahol szükséges, könnyíteni kell. Rájuk még nagy szükség van, ők nekünk a legszilárdabb falusi pártmunkásaink, kemény emberek, jó vitaképesek, ezekre úgy kell vigyázni, mint a párt aranytartalékára. Nagyon, nagyon vigyázni kell, gondosan kell tanulmányozni, hol kell segíteni - talán nem minden járásban ilyen a helyzet-, és ahol segíteni kell, ott nagyobb huzavona nélkül, nem kell egy évig várni, hanem ott, elvtársak könnyíteni és segíteni kell. Elmondták az elvtársak még, a járásiak, hogy ilyen helyen, ahol 6-8 falu jut egy politikai munkatársra, ott nem időszerű a megkötöttség, amit a mi Gazdasági Osztályunk csinál takarékosság szempontjából, hogy kimondja, hogy a Pobeda kocsit hány órát lehet használni. Elhasználják az óraszámot, aztán 5 napig nem lehet menni a kocsival a hónap végén. És akkor megy, aki tud biciklivel, vagy a vonatra ül, de elvtársak, ez a fajta takarékosság a mi falusi munkánknak most napjainkban nem használ. Ahol kimutatjuk egyjárásban, hogy az összes munkatársak könnyelműek és könnyelműen használják fel a kocsit, ott szólni kell, hogy ez ne tegyék. De olyan helyen, ahol 8 falu jut egy politikai munkatársra, mint a marcali járásban, ahol 24 politikai munkatárs volt az ellenforradalom előtt, és most 8 keménykötésű kommunista végzi azt a munkát, amit 24 végzett, és előírjuk neki, hogy csak ennyi órát szabad egy nap használni a kocsit. Elmondja az egyik elvtárs: 7 órakor elmegy a gépkocsivezető, és én 11 órakor jövök éjjel haza a faluból, mert a parasztokkal este lehet beszélni. Ez a fajta megkötöttség nincs jól átgondolva, és ezt át kell értékelni, és lehetőleg nem egy esztendő múlva, hanem rövidebb idő alatt. Ezen könnyíteni és javítani kell. Az én véleményem az, elvtársak, hogy ajárási pártbizottságokat most egy bizonyos ideig erősíteni kell. A megyék rendben vannak, viszik a politikai munkát, ők is lejárnak. A járásokra most nagyon nagy teher hárul, éppen a falusi pártszervezeteknek ezekben az esztendőkben való gyengesége következtében. Más az a falusi pártszervezet Zala megyében, ahol 80 paraszt párttag volt még 1947-ben, és most 8 van, és kérem, a feladat pedig ott van. Abban a pártszervezetben a járásnak már több munkát kell végezni, mint 1947-ben kellett végeznie. És az sem olyan egyszerű dolog, hogy a határozatban bent van, és helyes, hogy bent van, hogy bírjuk rá a faluból elkerült kommunistákat, hogy menjenek vissza a faluba, de ez azért nem olyan egyszerű dolog, elvtársak, mert a faluból elkerült kommunista az vasesztergályos Budapesten, tanácsi munkatárs a megyeszékhelyen vagy a járási székhelyen, és a faluban nem fog megélni. Visszavisszük a faluba, ennek korlátai vannak, és amikor ezt mi aprópénzre váltjuk fel, akkor ennek a faluba való visszavivésnek találkozunk ezekkel a kor283