A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

kevésbé olvassák el funkcionáriusaink, az agrártézisekben viszont van. En azt hiszem, maradjunk meg az agrártézisek talaján. A másik: javaslok egy határozati pontot, hogy a földművesszövetkezetek pártirányítását fokozni kell. Most zajlottak le a földművesszövetkezeti közgyűlések, 43 000 vezetőségi tagot választottak meg, ezeknek 68%-a parasztember, 32%-a párttag, tehát mód van arra, hogy ezeken a kommunistákon keresztül okosan vigyük előre a dolgot. Megalakultak a mezőgazdasági üzemágak a földművesszövetkezetekben, és különösképpen a pártirányításon keresztül a mezőgazdasági üzemágak munkáját segítsék a pártszervezetek, itt állami deficitről is szó van. Ha a gépi szerződéseket jól oldják meg, nem lesz állami deficit, kevesebb lesz, ha rosszul oldják meg, fennmarad bizonyos fokú állami deficit. Ezzel a kettővel javaslom kiegészíteni. KADAR JÁNOS elvtárs: Elvtársak! Az előterjesztett határozati javaslattal és a Fehér elvtárs által elmondottakkal én egyetértek. Egy-két kérdéshez azonban hozzá szeretnék szólni. A kétfrontos harcnak vannak nehézségei, azt tudjuk. Ezek között van olyan nehézség is, hogy ilyen időkben egy meghatározott kérdésben született pártokmányt, amíg azok az eszmék a maguk egészükben [sic!] nem győznek, önkényesen alkalmazzák az emberek. Ezzel a jelenséggel mi találkoztunk az 1956. decemberi KB határozat esetében. Mert hiszen az, mint egységes felfogás még nem jutott az emberek tudatában uralomra, és ennélfogva volt aki az első pontot idézte, meg a harmadikat, a másik meg a másodikat, meg a negyediket, ami inkább a szája íze szerint volt. Szerintem kicsit hasonlóképpen vagyunk mi még jelenleg ezekkel az agrártézisekkel is. Néha én vicces formában szoktam az agrártézis [sic!] fetisizálása ellen fellépni, de megmondom, hogy az agrártézist [sic!] az egyik legsikerültebb politikai dokumentumnak tartom, amennyiben egységként kezeljük, és kezelik az emberek. És meg kell mondani őszintén, elvtársak, hogy ezzel az agrártézissel [sic!] úgy jártunk, hogy egészen egyszerű párttagok részéről és egészen magas rangú párttagok részéről tapasztaltuk, hogy kinek melyik oldal volt rokonszenvesebb, aszerint vagy egy kicsit a szektarianizmus felé hajló vonalat vittek, vagy egy kicsit jobboldal felé hajló vonalat vittek az emberek. Ismert nézeteltérések voltak itt a párt berkeiben is; megyebizottságok, a falusi osztály között, illetve a mezőgazdasági osztály és a minisztérium között. Bár itt nagyon sok minden tisztázódott, de azt hiszem, ennek a folyamatnak még nem értünk a végére. Én a jelen körülmények között igen hasznosnak tartom a Fehér elvtársjavaslatát, talán meg is kellene csinálnunk, hogy a legfontosabb idevágó pártokmányokból egy kis füzetecskét csinálnánk, ami a falusi pártmunkásoknak szinte kézikönyve lenne, s amit alaposan át kellene nekik maguknak vitatni, hogy megértsék a lényegét, azzal a követelménnyel, hogy az agrártézis [sic!] a vezérfonalunk, hogy ez egy jó okmány, de azzal a követelménnyel, hogy azt csak egységes egészként lehet felfogni, kezelni, vinni. Nincs joga senkinek ebből egyik felét, a neki szimpatikusát kivenni, és azt képviselni. Ebben nekünk valamiféle kampányt kell a párton belül indítani. Egy más kérdést is szóvá szeretnék tenni. Való igaz, hogy a párttagok és aktivistákjelentős része nem tudja, hogy mi a mi politikánk. Pl. van egy nagyon jellemző kérdés, amit én nagy horderejű kérdésnek tartok. Az 1957-es év, ezt 264