A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

magán az ülésen folyik le. A különböző érdekelt felek ott kezdenek el vitatkozni egymással - néha talán ott is találkoznak először -, és amit el kellett volna réges-rég végezni -, és erről mondtam én viccesen, hogy a mi PB-unk a szó szoros értelmében alkotó munkát végez, mert rendszerint az ülés közben kell valahogy kiokumálni [sic!] egy olyan határozatot, ami gyakran egészen más, mint amit oda előterjesztettek javaslatként. így dolgozni nem lehet. Az, hogy az anyagok ilyen nem jól vannak előkészítve, a vélemények előre nincsenek egyeztetve a különböző érdekeltek között, és hogy ez az anyag odakerülhet a PB elé, ebben persze a titkárok is hibásak. No, de hát a titkárok milyen helyzetben vannak? Van 15 percük egy anyag átolvasására, vagy aláírják, vagy nem. így nem lehet dolgozni, elvtársak. Ilyesfajta problémák is vannak, ezek inkább belső kérdések, de azért nem utolsó kérdések, mert a pártbizottságok irányítása, tevékenysége, munkája azért nem kis szerepet játszik az ország életében, hogy 10%-kal hatékonyabb vagy erősebb, az érződik aztán már mindenen, a dolgozók hangulatán is, a gazdasági ügyek intézésén meg mindenen. Ezért nekünk ezt meg kell csinálni. Természetesen személyi okai is vannak ennek. Meg kell az elvtársaknak mondani - azt hiszem, a PB tagjai nevében beszélhetek -, hogy egyikünk sem olyan bölcs ember, pl. én magam, bejövök 5-kor a Pártközpontba és 9-ig vagy 10-ig, néha kevesebb vagy hosszabb ideig kotlok és dolgozom, és gondolom, hogy ennyi munka tőlem nem elég ahhoz, hogy az első titkári poszt rendesen be legyen töltve. Legalábbis magamról ezt meg kell, hogy mondjam. Ez lehet ilyen felszínes eligazítás, az ember félig behunyja az egyik szemét, megcéloz, no vágjunk bele, és valami jó sül ki belőle. Ez nem lehet elmélyült marxista, kommunista munka. A mi problémánkkal kellene foglalkozni, talán még elméleti oldalukat tekintve is. Régi panasz, hogy dogmatizmusról, revizionizmusról kiabálunk, de az igazi elvi elemzést - és itt a magyar tapasztalatok gazdag anyagot adnak - még Kínában is nagyon jó dolgokat hoznak ki a saját munkájuk számára a magyar tapasztalatokból — az nem lehet, hogy a németek, a románok, a kínaiak, még a szovjet elvtársak is mondják, hogy hasznosították a magyar tapasztalatokat, és a legkevésbé mi dolgozzuk fel a saját tapasztalatainkat. Nem akarom tovább részletezni. Az időpont: az időpont, az úgy van, elvtársak, hogy most be kell számolnunk az Országgyűlésnek, ez már esedékes. Múlt év májusában azt tudtuk mondani az Országgyűlésnek, megnéztem, még a kifejezés is megvan, hogy „él a párt, él a Népköztársaság", ugye eddig ez volt a munkáról való beszámoló lényege, és ezt el is lehetett volna mondani egy mondatban és befejezni, ha viccelni akartunk volna. Most már valami olyasmit lehet és kell mondani, hogy nemcsak hogy él, hanem úgy lehet mondani, hogy alapjában véve a rendes kerékvágásba visszakerült a párt élete is, meg az ország élete is. Ez nem azt jelenti, hogy rendben van minden, de most már a rendes kerékvágásban döcögünk. Azt lehet mondani, hogy a konszolidáció alapvető fázisa befejeződött. Ehhez lehet nekünk kötni egy ilyen természetű politikai változtatást, hogy most tehát a kormány vezetését átszervezzük. Ha ezt most nem tesszük meg, mondjuk egy fél év múlva vagy egy év múlva milyen címen csinálnánk meg? Azonkívül meggyőződésünk, hogy a párt ügyeinek bizonyos elmaradottsága nem enged meg nekünk egy féléves vagy egy éves késedelmet. A közvélemény felé tudjuk mondani, hogy a konszolidáció elemi fázisa befe171