Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 42. 1945. augusztus 1 9
42. 1945. augusztus 1. A gazdasági munkavállalók társadalmi biztosítása jelenleg egyes munkavállalói csoportok kötelező balesetbiztosítására, a gazdasági munkavállalók egy részének kötelező öregségi biztosítására, valamint a gazdatisztek kötelező öregségi, rokkantsági és haláleseti biztosítására terjed ki. A betegségi biztosítás a gazdasági társadalombiztosításunk rendszeréből teljesen hiányzik. A kötelező balesetbiztosítást a gazdasági cselédekre vonatkozóan már az 1900:XVI. törvénycikk 50 bevezette és ezzel kétségtelenül úttörő munkát végzett, mert az ipari munkásság kötelező balesetbiztosítását csak jóval később az 1907:XIX. törvénycikk 51 valósította meg. A balesetbiztosítási kötelezettséget azután az 1902:XIV. 52 és az 1912:VIII. 53 törvénycikkek fokozatosan a gazdasági gépek mellett dolgozó munkásokra valamint a vízitársulatoknál és a földmívelésügyi tárca házikezelésben végzett vízi és erdei munkálatoknál alkalmazott munkásokra is kiterjesztették. A gazdasági munkavállalók balesetbiztosításának szolgáltatási rendszerét egyébként a Földmívelésügyi Minisztérium egymást követő rendeletei elég korszerűvé építették ki és pénzünk vásárlóerejének csökkenése előtt a biztosítás szolgáltatásainak mértéke is elfogadható volt. Komoly hiánya azonban ennek a biztosításnak az, hogy a biztosítási kötelezettség nem terjed ki minden gazdasági munkavállalóra, továbbá az, hogy az egymást módosító jogszabályok tömege a biztosítási kötelezettség tekintetében való tájékozódást az érdekeltek részére nehézzé teszi. Az öregségi, rokkantsági és haláleseti biztosítást az 1900:XVI., az 1902:XIV. és az 1912: VIII. törvénycikkek önkéntes alapon kívánták megvalósítani. E törvények végrehajtása során mutatkozó eredmények azonban arra mutatnak, hogy Magyarországon a szociális biztosítást önkéntes alapon eredményesen megvalósítani nem lehet. Az említett törvényekkel szervezett biztosítási csoportok ugyanis az erős propaganda ellenére a gazdasági munkavállalók összességének alig öt-hat százalékát tudták a biztosítás intézményébe bekapcsolni és ennek a kis hányadnak jelentékeny részét is az állami birtokok jelentették be, tehát nem önként jelentkeztek. Az első világháború után az önkéntes öregségi, rokkantsági és haláleseti biztosítási csoportok taglétszáma teljesen leapadt és a biztosítás elsorvadt. A jelenleg működő gazdasági öregségi biztosítás az 1938:XII. törvénycikken 54 alapszik. E törvénynek elvitathatatlan szociális jelentősége az, hogy a hatálybalépése idején már hatvanöt éves vagy idősebb gazdasági munkavállalók részére minden járulékfizetés nélkül járadékot adott. Ezzel szemben igen súlyos hiánya az, hogy szolgáltatásai - részben éppen az ingyenes járadékoknak a biztosítás fedezeti rendszerébe való beépítése miatt - már a békebeli árviszonyok mellett is nagyon alacsonyak voltak, emellett ez a biztosítás a megrokkant munkásnak és a munkavállaló árvájának még az 50 Az 1900. évi XVI. te. a gazdasági munkás- és cselédpénztárakról szólt s a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt létrehozta az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédpénztárt. 51 Az 1907. évi XIX. te. az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztosításáról intézkedett. 52 Az 1902. évi XIV. te. a gazdasági munkás- és cselédpénztárakról szóló 1900. évi XVI. te. kiegészítését tartalmazta. " Az 1912. évi VIII. te. az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztárról intézkedő 1900. évi XVI. és az 1902. évi XIV. te. kiegészítéséről szólt. S4 Az 1938. évi XII. te. a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról intézkedett. 27
