Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 45. 1945. augusztus 16 75

45. 1945. augusztus 16. 2. §-hoz Az eddigi jogállapot szerint a haditörvényszék legmagasabb rendfokozatú, vagy rangban legidősebb tagja elnökölt a tárgyalásokon. Őt illették meg a Kbp-ben bizto­sított, főleg a rend és fegyelem fenntartására szolgáló jogok, valamint a tárgyalás meg­nyitásának, berekesztésének, felfüggesztésének és a bizonyító eljárás befejezetté nyil­vánításának joga. E jogokat azonban az elnök, mint e tárgyban laikus, kizárólag a tárgyalásvezető su­galmazására gyakorolta. A valóságban tehát ezeket a jogokat a tárgyalásvezető tartot­ta kezében. Szükségtelen ezt, az eddig is csak névleg fennálló állapotot fenntartani. Helyesnek mutatkozik mindezeket a jogokat és kötelességeket de jure is a tárgyalás­vezető kezébe adni, aki, mint neve is mutatja az egész tárgyalást vezeti. Nem elha­nyagolható szempont az sem, hogy ezzel az újítással a tárgyalás menete is meggyor­sul. Természetszerűleg az eddigi elnöki jogok közül a tárgyalás folyamán elkövetett fe­gyelmetlenségek miatti fegyelmi megtorlás jogát nem lehet a tárgyalásvezetőnek meg­adni, azt már csak a katonai szempontok is kizárják. De helyesebb is, ha az ilyen ese­tekben a tárgyalás alatt levő ügytől teljesen függetlenül az illetőt a tárgyalásvezető előljáró parancsnokánál feljelenti. 3. §-hoz E rendelettel szükséges volt a 3. §-ban említett §-okat hatályon kívül helyezni, mert azok rendelkeztek a haditörvényszékek eddigi összeállításáról. A Kbp. 56. §-át értelemszerűen kellett módosítani. E § a nem katonaállományú tiszt, illetve tisztviselő vádlott ügyében ítélkező haditörvényszék összeállításáról ren­delkezik akként, hogy a legalacsonyabb rendfokozatú két ülnök helyébe a vádlott ál­lománycsoportjához tartozó két tiszt, illetve tisztviselő hivandó be. Minthogy a hadi­törvényszék 3 tagra csökkent, a vádlott állománycsoportjához tartozó tisztek, illetve tisztviselők számát is eggyel csökkenteni kellett. Gépelt, aláírás és keltezés nélküli tisztázat stencil eljárással készített másolata. Az indoklással azonos íven található a rendelet tervezete és a Honvédelmi Minisztérium 32 236 eln.Bjogi-1945. sz. kísérőlevele. 45/g. sz. melléklet (a 45/28. napirendi ponthoz) [A háború idejére szóló rendelkezések részbeni megszüntetéséről] Az előterjesztés indokai Az 1930. évi II. te. 77 (Ktbtk) 4. §-a előírja, hogy „A háború idejére szóló különös rendelkezéseket határvédelmi zavarok vagy az ország belső békéjét súlyosan veszé­lyeztető lázadás idején is alkalmazni kell. A minisztérium rendeletben határozza meg és teszi közzé azt a napot, amelyen az ily rendelkezések alkalmazása kezdődik és vég­ződik, valamint azt a területet, illetőleg azt a köteléket, ahol az ily rendelkezéseket al­kalmazni kell." Az 1930. évi II. te. a katonai büntetőtörvénykönyv megújítását tartalmazta. 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom