Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 39. 1945. július 11 646
39. 1945. július 11. A 346/1945. ME számú rendeletnek az érdekeltek részéről leginkább sérelmezett rendelkezése az volt, amely szerint a hadisegélyezésre, valamint a hadigondozásra csak azok tarthattak igényt, akik 1944. október hó 15. előtt estek fogságba, illetőleg akik a gondozásra igényt adó veszteséget (sebesülés, sérülés, illetőleg az eltartó halála) 1944. október 15. előtt szenvedték el. A most előterjesztett rendelet az említett időn túl történt hadifogságbajutás, illetőleg veszteség esetén is lehetőséget nyújt a hadisegély folyósítására, illetőleg a gondozási igény megállapítására, ha mind a bevonultnak mind a kérelmet előterjesztő érdekeltnek politikai magatartását a helybeli Nemzeti Bizottság igazolja. Ugyanez a rendelet szabályozza a hadisegélyek és a hadigondozási, valamint polgári gondozási pénzellátások összegeit az 1944. évi december hó 1. napjától f. évi június hó végéig visszamenőleg. Erre azért van szükség, mert erre az időre az ország területén különböző összegek fizettettek ki, úgyhogy a kérdést most egységesen kell szabályozni. A rendelet azokat a pénzellátási összegeket rendeli kifizetni, amelyek az 1944. december 1. óta Budapesten és az országnak ettől nyugatra fekvő területére részben már kifizettettek a Szálasi-kormány 6180/1944. ME számú rendelete 48 alapján. Szükséges azonban az új szabályozás azért is, mert a hadisegélyezéssel és a hadigondozással kapcsolatos kérdések szabályozásáról szóló 346/1945. ME számú rendelet a pénzellátások összegeinek megállapításánál az azóta már három ízben megváltoztatott 6800/1942. ME és a 6700/1942. ME számú rendeletekre 49 hivatkozik. A rendelet az ismertetetteken felül több olyan kérdést szabályoz, amelyeknek rendezését a háború hatásai szükségessé tették. Ilyenek az igények érvényesítésére, valamint az egyes pénzellátások kifizetésére vonatkozó határidők kiterjesztése, a politikai magatartásuk miatti üldöztetés következtében személyi veszteséget szenvedett személyek gondozásban részesítése, a hadifogságba jutott polgári személyek gondozása, a hadisegélyezésre, vagy hadigondozásra jogosult deportáltak pénzellátásainak visszamenőleges kifizetése stb. A már ismertetett rendelettervezettel egyidejűleg terjesztem elő a hadisegélyek és a hadigondozási pénzellátások összegeinek újabb megállapításáról szóló rendelet tervezetét, amely azt állapítja meg, hogy a pénzellátások f. évi július hó 1. napjától kezdődően milyen összegekben fizettessenek ki. A pénzellátások rendezéséről általában a 2500/1945. ME számú rendeletben 50 foglalt közalkalmazotti fizetésrendezést vettem alapul olymódon, hogy megszüntetvén az 1933. évi VII. törvénycikk 51 és az 1939. évi II. törvénycikk 52 hatálya alá tartozó hadigondozottak pénzellátásai közötti különbségeket, az altiszti és a legénységi ellátási csoportban egyforma összegű ellátást állapítottam meg. A tiszti ellátási csoportba tartozók és az altiszti, illetőleg legénységi ellátási csoportba tartozók pénzellátásait közelebb hoztam egymáshoz annál mint ahogy az a múltban volt. * A hadi és honvédelmi gondozottak pénzellátásának újabb szabályozásáról szóló 6180/1944. ME sz. rendelet a Budapesti Közlöny 1944. december 6-i számában jelent meg. * A 6800/1942. ME sz. rendelet (MRT 1942. 2775-2780. old.) a hadisegélyezésről intézkedett; a 6700/1942. ME sz. rendelet nem található a MRT-ben. 50 MK 1945. június 17. 51 Az 1933. évi VII. te. a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szólt. n Az 1939. évi II. te. a honvédelemről szólt. 663