Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
Bevezető 9 - A minisztertanács működése 49
lentőségű rendelkezéseikhez kérjék ki a minisztertanács hozzájárulását, vagy kibocsátás előtt láttamoztassák azt az összes miniszterrel. Egyes miniszterek úgy értelmezték ezt, hogy minden tárcarendelet esetében így kell eljárni, ezért szakminiszteri hatáskörük csorbítását látták benne. Némi vita után azonban tudomásul vették, hogy ez csak az elvi jelentőségű miniszteri rendeletekkel kapcsolatos kérés volt, s hogy rendeleti úton történő igazgatás esetén nincs más mód a jogszabályalkotás egységének megóvására. 112 Később az újjáépítési miniszter részéről merült fel az igény, hogy a feladatkörébe vágó, sokszor csakugyan sürgős ügyeket - olyan esetekben is, amikor a kérdés esetleg több tárcát érint - maga szabályozhasson. Az ügyben tett előterjesztése azonban nem is került minisztertanács elé, miután felhívták a figyelmét arra, hogy több tárcát érintő intézkedés csak kormányrendelet útján lehetséges, s ilyen ügyekben előterjesztést kell készíteni a minisztertanács számára különösen akkor, ha az érdekelt szakminiszterek között véleményeltérés merül fel. 113 E viták nyomán kialakult és megszilárdult az a gyakorlat, hogy általában kormányintézkedést igénylő ügyekben készítettek és vittek előterjesztéseket a minisztertanács elé, a tárcarendeleteket nem. A minisztertanácsi előterjesztés általában a rendelet, vagy intézkedés tervezetéből és az indoklásból állt. Az indoklás a kérdés előzményeit és a tervezett intézkedés szükségességét vázolta, továbbá az egyes részleteket, paragrafusokat magyarázta. Egyes minisztériumok azonban - főleg kezdetben - gyakran csak a rendelet tervezetét készítették el s csak általánosságokban mozgó indoklását adták, sőt ez utóbbit sokszor el is hagyták. Kezdetben ugyan nem volt rendszeres a minisztériumok közötti együttműködés e téren, de rövidesen kialakult az a gyakorlat, hogy az előterjesztéseket hozzászólás végett előzetesen megküldték valamennyi társminisztériumnak. Amennyiben valamely előterjesztés - különösen kormányrendelet-tervezet - más tárca ügykörét is érintette, közvetlen tárgyalást folytattak, több érdekelt tárca esetében ezek szakembereinek részvételével tárcaközi bizottsági ülést tartottak. A társminisztériumok szóban nyert, vagy írásban kézhez kapott észrevételeit indokolt esetben figyelembe vették a tervezet továbbformálásánál. Kevésbé jelentős, vagy kevésbé terjedelmes és más tárca hatáskörét nem érintő tervezeteket azonban általában nem küldték meg előzetes egyeztetésre a társtárcáknak, csak a kérdés napirendre tűzése előtt néhány nappal korábban, tájékoztatás céljából. Ez a mérlegelésen alapuló gyakorlat azonban oda vezetett, h°gy gyakran akkor sem került sor előzetes egyeztetésre, amikor pedig valamely minisztérium igényt tartott volna erre. Többször szóvátették a miniszterek, hogy az egyeztetésre megküldött előterjesztéseket nem kapták meg idejében, s így azok tanulmányozására s észrevételeik előzetes megtételére nem volt lehetőségük. Másrészről viszont, mivel az előzetes egyeztetések gyakran hosszasan elhúzódtak, s az előterjesztést kezdeményező minisztérium bizonytalanságban maradt a társminisztériumok válaszának késlekedése miatt, gyakorlattá vált az, hogy a tervezetet körbeadó miniszter a kísérő átiratban jelezte, hogy amennyiben záros határidőn belül (pl. 5 napon belül) nem kapna választ, azt úgy tekinti, mintha ahhoz a címzett miniszter hozzájárult volna. A Miniszterelnökség természetesen igyekezett rendezni ezeket a visszásságokat, ismételten kérve egyrészt az egyeztetések kellő időben való lefolytatását, másrészt azt, 51
