Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

Bevezető 9 - A közhatalom új tényezői 17

végére elkészített e tárgyban egy javaslatot. Ez egy öttagú kormányzótanács kezébe kívánta összevonni a szétszórt államfői jogokat. A tervezet szerint a kormányzótanács elnöke az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke lett volna, tagjai pedig a három legnagyobb párt egy-egy olyan képviselője, aki nem tagja az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, valamint egy nagykorú, a telj es jogú magyar állampolgárok közül a Nemzetgyűlés által választott személy, aki szintén nem tagja a Nemzetgyűlésnek. Ez a megoldás kiküszöbölte volna az akkor fennállott elrendezésnek azt az anomáliáját, hogy a lemondó miniszterelnöknek az a Nemzeti Főtanács adhatott felmentést, amelynek maga is tagja volt. Rendezni kívánta a tervezet az Ideiglenes Nemzetgyűlés - többek által megkérdőjelezett - törvényalkotó jogát, amennyiben felvetette, hogy csak „határozat"-ot adhasson ki. A tervezet szakértői tárgyalása során aztán megmutatkoztak bizonyos olyan törekvések is, amelyek a pártoknak a háttérbe szorítására irányultak. így feleslegesnek találta a bizottság, hogy miniszter kinevezése esetén a kormányzótanács a Nemzetgyűlés Politikai Bizottságának előzetes jóváhagyását kikérje, másrészt a kormányzótanács tagjainak választását illetően azt javasolta, hogy a pártokat képviselő tagokat ne a pártok válasszák, hanem a pártok jelölése alapján a Nemzetgyűlés.

41 A Kisgazdapárt által támogatott kezdeményezés azonban rövidesen lekerült a napirendről - vélhetően a kérdés elhalasztásában érdekelt pártok, politikai csoportok ellenzése következtében. A nemzetgyűlési határozatokon, rendeleteken, később törvényeken alapuló, többnyire megosztott és összekuszálódott jogkörű szervek, intézmények mellett a pártok jutottak leginkább közelébe a hatalom tényleges gyakorlásának. Ez következett az ország új közhatalmának megteremtésében játszott szerepükből is. Az általuk 1944. december elején létrehozott Magyar Nemzeti Függetlenségi Front azonban jórészt csak a benne résztvevő pártok kinyilvánított szándéka formájában létezett, országos szervezete nem épült ki. Ez nemcsak arról árulkodott, hogy a pártok meglehetősen távol álltak egymástól, hanem arról is, hogy a koalíció által vállalt feladatokat saját programjuk alapján kívánták megoldani, s hogy ez utóbbinak alárendelték a közös célt. Jól tükrözte ezt a helyzetet az a tény, hogy nem a Függetlenségi Front keretében, nem ennek rendezvényeként tartott összejöveteleken, hanem az úgynevezett pártközi értekezleteken tárgyalták meg a legfontosabb, valamennyi pártot érintő kérdéseket. Talán azért is alakult így a Függetlenségi Front és a pártok viszonya, mert egy formális testületi tárgyalás bizonyos általánosan elfogadott ügyrendi szabályok betartását feltételezte volna, ami eleve szavazati többséggel kialakított határozatok, javaslatok, állásfoglalások meghozatalához vezetett volna. Erdei Ferenc visszaemlékezése szerint viszont ezeken a pártközi értekezleteken „a szavazatok, vagy álláspontok nem numeráitattak, hanem ponderáltattak. Tehát egy kommunista szavazat más súlyú volt, mint egy kisgazda, vagy parasztpárti, vagy egy polgári demokrata párti szavazat. Anélkül, hogy ott arányszámokról lett volna szó."

42 Az esetek jelentős részében hiteles jegyzőkönyv sem készült ezekről az ülésekről, inkább csak sajtóközleményekből lehetett értesülni az ott elhangzottakról. így tág lehetőség nyílt a tárgyalások különböző szempontú értelmezésére. Ez a helyzet egyértelműen a kétségkívül legaktívabb pártnak, a Kommunista Pártnak kedvezett. Tagadhatatlan, hogy a Kommunista Párt - a Vörös Hadsereg jelenlétére is támaszkodó - szervezőmunkájával az újrakezdés sok buktatóján segítette át az országot, az is megállapítható azonban, hogy az így kivívott előnyét, kezdeményezésein és bizonyos sikerein alapuló tekintélyét - talán a többi párt vele 21