Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)

A KÖZÉPKORI OKLEVELES FORRÁSOK KUTATÁSA ERDÉLYBEN

Az úttörők gyűjtését és az anyag kritikai ellenőrzését a magyar jezsuiták fiatalabb nemzedékéből Kaprinai István (1714—1785) és Pray György (1723—1801) folytatta. Tevékenységük eredményeként a jezsuita adatgyűjtemény, melyet Kaprinai egymaga 102 kötettel gyarapított, a XVIII. század közepéig 323 kötetre növekedett. Ezt a korábban elképzelhetetlenül gazdag történeti információs anyagot Kaprinai kritikai kiadásban szándékozott közkinccsé tenni, de Analecta diplomatum regni Hungáriáé notis historicocriticis illustrata című kiadványát rendjének feloszlatása (1773) következtében nem sikerült megvalósítania. E feladatot a rend egy még fiatalabb tagja, Katona István (1732—1811) oldotta meg. História eritica regum Hungáriáé című munkájának 1779 és 1817 között megjelent 42 kötetében a jezsuita adatgyűjtés eredményeiből minél többet igyekezett közzétenni. Ez az impozáns méretű kiadvány alkotta ettől fogva mindmáig a szilárd alapot, ahonnan a magyarországi középkori oklevelek közlésére vállalkozó minden későbbi tudományos kezdeményezésnek el kell indulnia. A jezsuita történészek kéziratos gyűjteményét a budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi. A fentiekre 1. HÓMAN BÁLINT: A forráskutatás és forráskritika története. Bp. 1925. — Uő: Kishevesi Hevenesi Gábor, a magyar történeti forráskutatás első szervezője. Klebelsberg Emlékkönyv. Bp. 1925. 453— 462. — HÖLVÉNYI GYÖRGY: A magyar jezsuita történetírók. In: MKvSzle 90/1974. 232—248. A SZÁSZ KÉZIRATOS FORRÁSGYŰJTÉS Jóllehet a kéziratosság korának forrásgyűjtése a régi országot egységnek tekintette, tehát Erdély anyagát is felölelte, e helyen azokról a territoriális jelentőségű kezdeményezésekről is szólnunk kell, amelyeknek szerepük volt az erdélyi középkori oklevelek máig való áthagyományozásában. Ezek ugyan méreteiket és tudományos jelentőségüket tekintve többségükben nem versenyeznek a jezsuiták országos adatgyűjtésével, de Erdélyben közvetlen előkészítői lettek a nyomtatott oklevéltáraknak. Közülük külön csoportot alkotnak a szász kutatók által létrehozott forrásgyűjtemények. Ezek szinte kizárólag szászföldi levéltárakban őrzött vagy szász egyházi és világi intézményekre, településekre vonatkozó oklevelek másolatait tartalmazzák, többnyire a reformáció utáni korszakból és inkább a jogvédelem, mint a tudományos kutatás érdekébenjöttek létre. Erdély egészére csak elvétve találhatók bennük adatok. E gyűjtemények sorát Georg Haner (1672—1740) Nota bene maius címet viselő, négy ívrét kötete nyitja meg. Ezt folytatta fia, Georg Jeremiás Haner (1707—1772) Conservatorium documentorum ad históriám Transsilvaniae ecclesiasticam spectantium novoantiquorum című negyedrétű három és Chartophylax ad custodienda varia históriám Transsylvaniáé civilem spectantia documenta antiquo-nova elnevezésű szintén három, de ívrét kötete. Mindezeket az erdélyi szász evangélikus egyház (Landeskirche) szebeni könyvtára őrizte meg. Hasonlóképpen több értelmiségi nemzedéknek másfél évszázados folyamatos munkájával jött létre a Soterius család 15 fólió kötetnyi másolatgyűjteménye. A Collectanea ad históriám patriaepertinentia című összeállítást Georg Soterius (t 1728) kezdte el. Ezt fia,