A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ban. Mert, ha bent vannak, akkor önmaguknak is kárt okoznak, meg nekünk is, az országnak, mindenkinek. Én szélsőségnek tekintem azt a felfogást, amely avantgárd párttá akarná átalakítani ezt a pártot, amit éppen hogy igazán politikai tömegpárttá kellene átalakítani. Ez gyökeresen szemben áll [sic!]. Ezek azok, akik szakadjanak ki a pártból, és legyünk [sic!] egy tiszta avantgárd. Hát kérem, ez irreális. Csináljunk forradalmat a párton belül, forradalmat az országban, forradalmat mindenben, nem tudok erre mit mondani, annyira irreális. Ez egy fordított sztálinizmus, semmi más. A reformkorokét nem ilyennek minősítem, és vigyázzunk, nehogy összekeverjük [sic!]. Sőt hangsúlyozzuk, hogy a reformkörök zöme vagy az egésze, a szélsőségektől eltekintve, egy olyan avantgárd funkcióban lép fel, amilyen avantgárdra szükség van akár egy ilyen kommunista—szocialista, vagy szocialista—kommunista mozgalmon belül is. Majd még erről valamit szeretnék mondani. Én a reformkorokét olyannak tekintem, hogy avantgárd funkciójukkal elősegítik a párt eszmeipolitikai tisztázódását és a jövőbeni centrum kialakulását. A centrumról valamit. A centrumot nem úgy képzelem el, hogy van két szélsőség, és közte van a csendes többség, és az a centrum. A centrum nem matematikai fogalom. A centrumot politikai fogalomnak érzem. Alakítsuk ki, hogy mi az a pártpolitika, ami ennek a pártnak a középponti része, és ez a politikai vonal a centrum, és aki emögé felsorakozik, az a centrum. Tehát politikából levezetett centrum. Egyetértek azzal, hogy a szakszervezeteket, szövetkezeteket természetes szövetségeseinknek kell tekinteni, ezt a gondolatot mind a KB-beszámolóban erősebben hangsúlyozni kellene, mind pedig a programnyilatkozatban. A sajtóról nekem az a véleményem, hogy a sajtó problémáját nyíltan fel kell vetni. A sajtóban ma zavar van. A sajtóban ugyanaz a zavar van, mint a mi köreinkben, vagy a mai magyar politikai életben. A sajtóban olyan jelenségek és olyan emberek vannak, akikre és amire azt lehet mondani, amit nekem egy újságíró mondott egy összejövetelen.^ Hangsúlyozom, újságíró, aki azt mondta: én undorodom a saját kollégáimtól. Én azt válaszoltam neki, hogy mi nem engedhetjük meg azt, hogy undorodjunk ezektől, s egyáltalán a sajtótól. És azoktól a kollégáktól sem, akik rosszul írnak valamit. Ezt nem engedhetjük meg. Ezért ne az egész sajtón verjük el a port. Mi a sajtószabadság mellett legyünk, a tárgyilagos megnyilatkozás, a szabad megnyilatkozás mellett legyünk. Ugyanakkor állapítsuk meg azt itt az anyagban is, hogy nincs tisztességes, rendes sajtótörvény, nincs kialakult sajtóetika, és ezekben rendet kell csinálni, és ez a mi pártunknak az álláspontja. És közben ezekről a sajtóban tevékenykedő, lézengő ritterekről, vagy nem tudom, ezekről is mondhatunk valamit, de csak ezután, hogy a sajtó egészét ne tegyük ellenségünkké. A következő kérdés, amiről szólni akarok, a programnyilatkozattal kapcsolatos két kérdés. Az egyik: én szimpatizálok azzal a gondolattal, hogy ezt a népi demokratikus eszmekört emeljük ki, és azt megmagyarázva, hogy mit értünk [sic!], különben ez nem érthető, hogy mi ez a népi demokrácia. Mert a demokrácia maga is népi, és olyan zavarba is kerültünk, mint a demokratikus szocializmussal, de én mégis azt mondom, hogy ennek van értelme. Körülbelül az, amit Balogh Sándor elvtárs itt mondott. Tehát: mi népi demokratikus eszmékből táplálkozó politikai-gazdasági rendszerért szállunk síkra, ez parlamanti demokrácia, ez gazdasági demokrácia és önkormányzatok. És lehet, hogy még vannak attribútumai, hát tegyük hozzá, hogy mik 1653