A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Minden további lépés szempontjából fontosnak tartom, hogy a múltnak az a fajta értékelése kapjon elfogadást és nyerjen teret, amely át akarja mentem" azokat az értékeket, amelyeket felhalmoztunk az elmúlt 30—40, nem tudom én hány év alatt. És tulajdonképpen a hibákat, a modellt meghaladva, az értékeket megőrizve a meghaladni felfogást és filozófiát, gyakorlatot kell követni. Úgy látom, hogy ebben is, és amit itt Grósz elvtárs fölsorolt — kilenc pontban foglaltam össze, annyit jegyeztem meg —, hogy miben van vita a vezetésben. Tulajdonképpen ezt a kilenc pontot is meg kellene ismertetni a párttagsággal, és talán fel kellene használni a kongresszusra való felkészülést arra, hogy a párttagság ezekről a kérdésekről véleményt mondjon. Nem is úgy kellene kiadni, mint vitaanyagot, hogy ebben vitatkozik a vezetés, hanem úgy, hogy beépíteni azokba a dokumentumokba ezeket a felfogásokat, amelyeket a kongresszus előkészítése során vitatni fogunk. És én is azt mondom, hogy az a felfogás, amit a tagság többsége támad vagy támogat, az nyilvánuljon meg az összes következményeivel együtt, többek között a vezetők meg- és kiválasztásában is. Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy abból a szellemi politikai vetélkedőből, vetélkedésből, amit a párttagság kívülről lát, most már elege van. Elege van. Ebből a szempontból nagyobb egységet, egy követendőbb központi, vezetői, vezetési magatartást várnak, és egyszerűen nem fogadják el azokat a magyarázatokat, amiket mi ezzel kapcsolatosan adtunk, illetve adunk. A tagság nagy részében növekvő az ellenszenv a párt vezetői iránt. Én önkényesnek tartom azt a minősítést, ami itt ma a különböző vezetőkre vonatkozóan elhangzott. Egyszerűen azért, mert nem tudom alátámasztani tapasztalatokkal és érvekkel. Nem tudom megmondani, hogy a tagadott és az ajánlott vezetők a párttagság körében mennyire népszerűek, miben erősödtek, miben vesztettek. Én inkább azt látom, hogy gyakorlatilag minden pártvezetőnek, de különösen, akik a vitában gyakrabban megnyilvánulnak, jelentős mértékben csökkent a népszerűsége a párttagság és a közvélemény körében. És inkább arra hajlik a tagság többsége, hogy tagadja valamennyit, és nincs kiválasztott, akit követni akar. Sem mint embert, sem mint nézeteit. Ez a közeli napokban, a közelmúltban — legalábbis ott, ahol én megfordultam —, ez jelentős mértékben felerősödött. Ezt is figyelembe véve én azon az állásponton vagyok, helyesebben tennénk, ha ezeket a kérdéseket, a tagság lehető legszélesebb körű bevonásával rendeznénk, vagy mindenképpen meghagynánk a kongresszusig, és a kongresszuson rendeznénk. Nagy Imre elvtárshoz csatlakoznék annyiban, nekem is lett volna egy ilyen javaslatom, miszerint: ugyanakkor a kongresszusi előkészítést a hagyományostól egy kicsit eltérő formába kellene tenni; létre kellene hozni a Központi Bizottság tagjaiból egy szélesebb előkészítő bizottságot, amely előkészítő bizottságnak feladata lenne a pártkongresszussal kapcsolatos összes teendő elvégzése. Most csak jelképesen mondom, hogy állandóan ülésezne, minden fontos kérdésben döntést hozna, és tulajdonképpen így jutnánk el a kongresszusig. Ezzel lehetővé téve azt, hogy a mai vezetők politikai tapasztalatai hasznosuljanak. Ennek tagjai lennének a Politikai Bizottság tagjai, de egy szélesebb körű, erőteljesebb és a párttagság által is jobban támogatott előkészületet lehetne itt szervezni. Itt az egységgel kapcsolatosan megjegyezném, hiába kaptunk és kapunk olyan választ, hogy egység van, meg nincs hatalmi harc, nincs vita. Ha valamire, erre különösen igaz az, hogy nem elég egységesnek lenni a politikában, annak látszani 1150