A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

is kell. És az igazság az, hogy ha nem látszunk annak, nem tudjuk elfogadtatni. Nem tudjuk elfogadtatni, és azért, hogy annak látszódjunk, ezért viszont a vezetőknek — szerintem — lehet és többet kell tennie. A szárnyak ma nagy figyelmet kapnak a párton belül. Én ezt nem kifogásolom. Inkább azt, hogy a törzs nem kap elég figyelmet; a szárnyak kellenek, meg a platformok, mert szerintem enélkül nem lenne hiteles a párt sem, sőt azt is el tudom fogadni, hogy mondjuk a centrum élén a párt vezetői álljanak. Azt is el tudom képzelni, hogy akik ma szárnyak, és mondjuk a reformszárny szellemi értelemben, az lesz valamikor a pártnak a centruma. Én is azzal értek egyet — azt hiszem, Nagy Imre elvtárs részéről hangzott el, és nem, ami a Pozsgay elvtárs részéről elhangzott —, hogy ne azt mondjuk meg, ki ne kövessen bennünket, hanem azt szervezzük, hogy ki kövessen. Tehát pozitív értelemben adjuk meg a lehetőséget mindenkinek, aki a program alapján váltani akar és változni akar, és dolgozni akar; ha azt elfogadja, akkor kövessen a párton belül, és ne a tiltás oldaláról közelítsük meg. Sajnos, sokkal rosszabb a helyzet a párton belül, mint gondolnánk. A tagság követel, feltételeket diktál; nem hajlandó tagdíjat fizetni, csak szimbolikusan hajlandó fizetni, addig, amíg nem lát valami világos megoldást. Tömeges az — amiről itt szó volt —, hogy a tagsági könyveket visszaadják. Nekem, sajnos személy szerint is van ilyen élményem az elmúlt napokból, ahol nem tudom én a 25 fős pártalapszervezetből húszan behozták a tagsági könyvüket, letették: egy tizenhét fős alapszervezetből tízen, az 50 fősből 30-an. Úgy 62 ezren vagyunk Borsod megyében a párt tagjai, 57 ezren fizetnek tagdíjat. Ez azt jelenti, hogy az az ötezer az szinte biztos, hogy a közeljövőben meg fog válni a párttól, de azt hiszem, hogy ettől sokkal több lesz azoknak a száma, akik valamilyen oknál fogva, de kimondottan most már politikai okokból, az általam is fölsorolt néhány okból el akarja hagyni a pártot. Eredetüeg felírtam magamnak néhány olyan témát, amiben jó lenne, ha a Politikai Bizottság tagjai a központi bizottsági ülésen, vagy ezt követően megnyilatkoznának. De ez most már tárgytalanná vált. Ugyanakkor arról nem mondanék le, hogy a Grósz elvtárs referátumában említett vitás kérdések abban az értelemben nyilvánosságot kapjanak, hogy ezt a párttagság megismerje és véleményt tudjon mondani. Én a politikusok vélemény változtatását, benne a főtitkárét, de nemcsak az Övét, mert nemcsak az övé változott, hanem másoké is, ezt nem tartom hibának. Éppen ellenkezőleg. Bizonyos dolgokban kifejezetten pozitív jelenségnek tartom. Egyet látok gondnak: nem indokolják, hogy miért változtatták meg a véleményüket. És tulajdonképpen hiányérzet keletkezik az emberekben. Ha ezt indokoltuk volna, azt gondolom, hogy sok fenntartás elkerülhető lett volna ezzel. Nagyon óvom magunkat attól, hogy a Központi Bizottság ma, újólag és újból olyan döntéseket hozzon, amiben nem kéri ki a tagság véleményét, mert itt nagyon fontos kérdésekről van szó, és újra azt fogjuk megkapni, hogy a tagság háta mögött, fölött, nélküle döntöttünk; akkor vigyük el mi a balhét. IVÁNYI PÁL elvtárs: Köszönöm szépen. Gáspár Antalné elvtársnő következik, utána javaslom, tartsunk majd szünetet. Szünet után Nagy Sándor elvtárs következik. GÁSPÁR ANTALNÉ elvtársnő: Tisztelt Központi Bizottság! Nagyon rövid leszek, ígérem. Szeretnék egy fordulatot tenni most, mert én úgy gondolom, hogy 1151