A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

logban termelődik a középszinteken, helyi szinteken, alapszervezetekben is (morajlás). Úgy vélem, ha nem lett volna májusi pártértekezlet, és nem szerepelnének azok a kérdések napirenden, amelyek szerepelnek, az MSZMP objektíve is, és a társadalmunk is ideológiai-politikai válságba került volna. Legfeljebb a válság az nem lenne olyan mély, mint amilyen most. De meggyőződésem, hogy elkerülhetetlen lett volna egyszerűen azért, mert egy több évtizedes korszak gazdasági, társadalmi teljesítményéről kiderült, hogy az elégtelen a világban. És tulajdonképpen ezek a mozgások, amelyek elkezdődtek, és ma nálunk idáig eljutottak, elsősorban erre vezethetők vissza. Ezt majd a környező baráti országok politikai tapasztalatai, perspektívái is, azt hiszem, igazolni fogják. Az MSZMP-nek, tagságának tehát szembesülnie kell alapvetőnek tartott ideológiai értékeinek és annak a politikai gyakorlatnak az elégtelenségével is, amelyre ráadásul hitében kizárólagossá kívánta tenni a felfogását a társadalmi gyakorlatban. Véleményem szerint önmagában az a tény, hogy a legjobb szándékú tettek és az eredmény összevetése a párttagság többségénél egy súlyos politikai, de egyúttal emberi morális konfliktushelyzetet teremtett, mert önmagában egy rendkívüli dolog [sic!]. A májusi pártértekezlet után szerintem ott hibáztunk nagyot — erről ma itt több összefüggésben szó esett —, hogy ezt a konfliktushelyzetet nem ismertük fel, nem próbáltuk meg kezelni, vagy csak részben ismertük fel és részben kezeltük. A pártértekezletre valójában a múlt, a modell alapos kritikai elemzése nélkül került sor. Készültünk, úgy készültünk a pártértekezletre, mintha az út simán folytatható lenne egy teljesen új irányban is. Véleményem szerint a problémák fő oka az, hogy nem kezdtünk később sem a párton belül egy tervszerű eszmecserébe, a váltásra való szellemi felkészülésre. Nagy Imre elvtárs itt mondott erről valamit, hogy tulajdonképpen ezek a kérdések, amelyek a májusi pártértekezleten lényegében kardinális kérdések voltak, most kerülnek sorra tisztázásra. Erre nem készültünk fel, sőt közben, miután elmaradt ennek a modellnek, a meghaladott modellnek a kielemzése, múltunk fontos eseményeinek átminősítése és az ezekből adódó szükségszerű következtetések megfogalmazása gyakran nem a párton belül történt, és az ebből származó, ezért ebből származó szellemi, erkölcsi és politikai tőke nem a párttagságot gyarapítja. Tulajdonképpen a felszólalásomnak a felét, néhány dolgot én inkább tanulságnak szánom a jelenre és a jövőt illetően. Azt hiszem, hasznosítható tanulság, hogy a pártpolitika, a politika fontos kérdéseiben nem lehet, nem szabad a tagságot megkerülni. Nem követhető magatartás az, hogy kívülről sokkoljuk a párttagságot. Sokkal inkább el tudjuk fogadni azt, amit ma mondott Pozsgay elvtárs a fölszólalásában, hogy ne riadalom keletkezzék egy-egy kinyilatkoztatás vagy felvetés után, hanem tisztázó viták folyjanak a pártban. Lehet persze sokkolni is a tagságot és a közvéleményt, de én úgy látom, hogy ezzel többet ártunk a reformnak, mint használunk. Mert sokakat magyarázkodásra késztetünk, begombolkozásra késztetünk, és nem nyitjuk meg szellemi értelemben az új befogadására. Amikor ezt tesszük, nem is gondolunk arra, hogy közben nem segítünk, hanem ártunk. Ezt olyan szempontból is fontosnak tartom most szóba hozni, mert elhangzott több felszólalásban, hogy a múltunkkal kapcsolatban még több mindent értékelni kell. Ez hátra van. Jó lenne tehát gondolni arra, hogy legyen erőnk és türelmünk ezeket a kérdéseket először a pártban tisztázni, a párttagsággal megbeszélni, és majd valamilyen megállapodásra és következtetésre jutni. 1149