A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ezekre az apróságokra is oda kellene figyelni, és egy olyan kongresszust kellene szervezni, aminek a külsőségei nem öröklik azokat a tulajdonképpen sztálini korszakból eredő iszonyatos bizánci külsőségeket, amelyek ballasztként szerepeltek eddig is, és riasztóak voltak. Csak néhány dolgot mondanék, de lehetne vég nélkül mondani, amit nem szabadna csinálni. Nem szabad 50 tagú iszonyatos, funkció nélküli elnökséget kiültetni, szemben a küldöttekkel. Azt hiszem, csak annak kell kiülni, akinek van ott szerepe, a többieknek ott kell ülni a többiek között. Talán azt is érdemes lenne meggondolni, hogy a vezetésnek, vagy az elnökségnek [nem] külön elvonulva kellene a szünetben az időt felhasználnia, hanem a küldöttek között. Azt hiszem, hogy a piros terítő, a vizeskorsók, ha pénzünk van, a vörös-arany bizánci pompa nyugodtan elhagyható. Azt hiszem, nem szükséges egy portrét kitenni, valami szörnyűséges keretben, szemben a küldöttekkel, bárkié legyen, tisztelhetjük anélkül is, hogy kitesszük a fényképét [sic!]. Nem muszáj jelszavakat szörnyű betűkkel kiírni, nem kell virágbarikádot kitenni az Elnökség és a küldöttek közé. Azt hiszem, hogy egyszer most már érdemes lenne egy-két, esztétikailag is érzékeny szakembert — nem a szokásos embereket, akiket becsülni lehet, mert tisztességgel ellátták a munkájukat — felkérni, aki az esztétikai oldalakhoz is ért, [hogy ne adj' isten, a forradalmi avantgárd szellemében,] nem mondom, hogy egy avantgárd külsőségekkel telített kongresszust kell csinálni, mert talán az is taszító, de ezeket a ballasztokat le kellene vetni, mert azt hiszem, hogy ez talán jobban tud hatni, mint sok más, amit tartalmilag meggondolunk, egy kép, amit mondjuk a világ majdnem összes országában a televízió sugározni fog, és egészen másképp fog kinézni. Ez többet hat, mintha hosszú bekezdésekben ecseteljük, hogy miben akarunk változni. Köszönöm szépen. NYERS REZSŐ elvtárs: Osztafi elvtárs, utána Penk elvtárs. OSZTAFI BÉLA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Amikor az én környezetemben, Ózdon megjelent a küldöttek neve az újságban, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik helyi képviselője azonnal felszaladt a pártbizottságra és kérdezte, hogy az ózdi központi bizottsági tagnak miért nem szerepel a neve a küldöttek között. Nem ő volt az egyetlen, aki ezt észrevette, észrevették a kommunisták is, és természetesen nem kell ecsetelni, a saját környezetemben engem is valószínű, hogy megválasztottak volna kongresszusi küldöttnek, de akkor, annak idején mi borsodiak — most nincs itt a másik két borsodi, Dudla és Kovács elvtárs — úgy döntöttünk, hogy mivel a Központi Bizottság ülésén elfogadtuk, hogy mi nem kongresszusi küldöttként részt veszünk a kongresszuson — most mindegy, hogy milyen státusban —, éppen ezért, mi nem indulunk el a küldöttválasztáson. Mi ehhez tartottuk magunkat, és menet közben — nálunk már régen megtörtént a szavazás — kiderült, hogy egyesek elindultak bizonyos területeken, és megválasztatták magukat. Eddig a tagságnak — én úgy tapasztaltam — csupán a legfelsőbb vezetésről, korábbi politikai bizottságról alakult ki az a véleménye, hogy túlságosan megosztott, bizonyos személyek szemben állnak egymással, az egész testületről még ilyen minősítéseket nem hallottam, de most már érzékelik, hogy egyik részét megválasztják küldöttnek, másik részét nem. Olyan testület fog a kongresszus elé menni, amelyről egyértelműen látja mindenki, hogy már a testület is nagyon megosztott. Véleményem szerint ezt nagyon végig kellene gondolni, és nem igaz, hogy nincs 1684