A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ban az esetben, hogy ő maga is úgy értékeli, hogy bizony ezt még a szovjet vezetés­sel is tisztázni kell. Korai volt ezt ide hozni, és nem volt helyes véleményem sze­rint. Akkor is ez volt, akkor nem nyitottunk erről vitát. Azokkal értek egyet — Be­rend T. Ivánnal, másokkal —, akik azt mondták, hiba volt ez. Várjuk meg. Nem beszélve arról, hogy ilyen alapon sok vezetőt meg lehet [sic!] vagy ki lehet kezdeni. Annak idején, tudjuk, mert olyan hírek terjedtek el, hogy Rákosinak külön rejtjel­zője volt Moszkvával s így tovább. Ezeket én nem akarom tovább folytatni. Szerin­tem ez megtévesztő volt, és hibának tartom azt, hogy ide került, ilyen formában. Ráértünk volna vele foglalkozni, még a Központi Bizottság is, ha a szovjet vezetés­sel megfelelően tisztáztuk volna. Köszönöm. NÉMETH MIKLÓS elvtárs: Elvtársak! Tekintettel arra és bízva abban, hogy több jelentkező nincs a vitához, szeretném lezárni a vitát. Az előadó elvtársaktól érdeklődtem, hogy milyen hosszú időtartam alatt kíváimak reagálni. Összeadva ezt az időtartamot, ez maximum tizenöt perc, hármunkra vonatkoztatva, maximum öt­öt-három. Na, már nem igaz, de az előbb még ennyi volt. Javaslom, szünet nélkül folytassuk, és legalább ezt a napirendet zárjuk le. Tizenöt percet még bírjunk ki, jó? Grősz elvtársé a szó. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Hosszabb leszek öt percnél, szeretném bejelenteni. Köszönöm az észrevételeket. Maróthy elvtárs azt mondta, hogy az anyag céltábla. Volt, aki lőtt rá, volt, aki elmulasztotta. Jobb lett volna, ha többen lőnek, mert ak­kor több haszna lett volna a vitának. Emlékeztetőül elmondom, az eredeti forgatókönyv az volt, hogy 19-én PIB elé megy, 25-én Központi Bizottság ülésére, s az ülés vitája után az Elnökség véglege­síti a szöveget. Ez azt jelenti, hogy nyolc nappal korábban került vitára az anyag. Természetesen a gyengeségét nem ez indokolja, csak itt felvetődött, hogy milyen forgatókönyv szerint kell tárgyalni. Ez most megfordul, nem lehet PIB elé vinni, ez után a vita után újból KB elé kell hozni 25-én, és a KB-nak fel kell hatalmazni az Elnökséget, hogy az akkori vita alapján véglegesített szöveget hagyja jóvá. Az­zal, hogy a múltkor itt megfordult a menetrend, egy más ritmust kell kialakítani. Egyébként szeretném elmondani, hogy három KB-tag konzulensnek fel van kér­ve, és szakértői csoport dolgozott az anyagon, mert ne tételezzenek fel rólam annyi tehetséget, hogy én ezt egyedül meg tudom csinálni. Ami a vitát illeti, itt egy kon­cepcionális probléma van. Ma ezért volt nagyon hasznos ez az ülés, mert kiderült, hogy a mai vita nem arról szól, mint ami a megrendelés. Mert az eredeti megrende­lés az volt, ami a második és harmadik fejezete, hogy a politikai helyzet, a teendők és ezen a címen néhány kérdésben nyúljon vissza a májusi pártértekezletig. Ma pe­dig az egész vita a május óta megtett út értékelésére koncentrálódott, illetve azok­nak a kérdésköröknek a vizsgálatára. Ez egy más megközelítési mód. Azt el kell dönteni, hogy mit akarunk. El akarunk-e számolni a május óta végzett útról, vagy pedig csak annyit akarunk felvállalni, ami az eredeti elképzelés volt, hogy egy politikai helyzetképpel segítsük a küldötteket eligazodni a politikai tabel­lán. Külön kérdés a feladati rész. Ugyanis, amikor arról volt szó, hogy néhány fel­adati kérdéskört jelöljünk meg, akkor nem volt arról szó, hogy ezen kívül még 11 témakörben külön kongresszusi állásfoglalást tervezünk. Erről Kovács Jenő a kö­vetkező napirendi pontnál fog számot adni. Dyen: a szakszervezet, a szövetkezetek, a gazdasági helyzet és így tovább, és egyéb más kérdések. Ha ez külön marad 11 állásfoglalásként, akkor teljesen értelmetlen, hogy feladati rész legyen külön egy 1657

Next

/
Oldalképek
Tartalom