A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

BERECZKY GYULA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A beszámolóról szeretnék néhány szót szólni. Elolvastam egyszer, elolvastam kétszer, végiggondoltam az 1988. május 22-e óta eltelt időszakot; végiggondoltam azt, hogy milyen viták részesei voltunk itt; és aztán olyan furcsa érzés támadt bennem, mintha így időnként, most egyre sűrűbben összejövünk a Központi Bizottság ülésén, és vezeklünk. Erre szánjuk az egy napot vagy a két napot, megszaggatjuk mi önmagunk is a ruháinkat, és mi önmagunk nem tudjuk pontosan ezt az elmúlt másfél évet hova tenni, nem tudunk ezzel a másfél évvel mit kezdeni, vagy nem merjük bevallani, vagy talán szükség lenne arra a jó amerikai módszerre, hogy a mi soraink közé is le kellene ültetni néhány pszichiátert, hogy higgyük el, hogy ez a párt ebben a másfél évben történelmi utat járt be, ez a párt maga kezdeményezte ezt a megújulást, és ez a párt nyugodt, emelt fővel kiállhat a magyar társadalom elé, mert a reform folytatója, kezdeményezője, élesztője, nemzeti felelősségtudattal áthatva ezt a nehéz fordulatot megkísérli békés úton megvalósítani. Foglalkozunk anyagokkal, előterjesztésekkel, s nem mindig ismerjük fel, hogy az elmúlt 30 év néhány gondjával foglalkozunk tulajdonképpen, hogy az elmúlt 40 év néhány gondjával, az elmúlt 70 esztendő néhány gondjáról van valójában szó, és nem tudunk itt kitörni és ez a hatalmas teher, ami az elmúlt években hibaként jelentkezik, bennünket állandóan hátrafelé nyom. Az az érzete a pártonkívülieknek is, hogy ezt a pártot megverték, és mi ezt elhisszük. A párttagság egy bűntudatban él. Ha a párttagsággal leül az ember beszélgetni a saját szervezetében vagy bárhol, nem tud feleletet adni; tőlünk is azt hallja, hogy ilyen hibákat követtünk el, olyan hibákat követtünk el, ami igaz. De emellett azért ezt az országot történelme során először — úgy tűnik — sikerrel fogja ez a párt átvezetni egy olyan fordulaton, amely új minőséget fog jelenteni a magyar nemzet életében. Azt hiszem, több önbizalomra lenne szükség. Több önbizalomra lenne szükség olyan értelemben, hogy itt, ebben a testületben is, ebben az anyagban is, ami előttünk van, fogalmazzuk meg, és a kongresszuson is fogalmazzuk meg, hogy a Központi Bizottság rövid idő alatt felvállalja ezt a másfél esztendőt [sic!], nem kell bűntudattal október 6-án a főtitkári beszámolónak elhangoznia. Nem akarom tovább elemezni a beszámoló minden részletét. Én ezt tervezetnek tekintem. A tervezeteknek az a sorsa, hogy ki kell egészíteni. Ki kell egészíteni feltétlenül azzal, hogy milyen munkát végeztünk el; s ki kell egészíteni néhány fontos megfogalmazással. Nem tehetem meg, hogy nem beszélek a sajtóról, a nyüvánosságról, nem azért, mert meg vagyok sértődve, hiszen ebben van néhány olyan mondat, ami meg is sért, engem is megsért, mert nem sorolom magamat azok közé, akiket ez az anyag úgy minősít, hadd idézzem pontosan: ,,... visszaütnek a korábban elkövetett hibák, a szakmailag alkalmatlan, általunk oda — mármint a Rádióhoz és Televízióhoz — erőltetett káderek most ellenünk forduló túllicitálással igyekeznek múltjukat feledtetni." Kérem szépen, ezek az emberek valóban hosszú időn, éveken, évtizedeken keresztül itt élték életüket ebben a házban, töltötték el reggeltől estig: keresték és találták meg a patrónusukat. Még azért is idejártak, hogy forgatási, gyártási kapacitást szerezzenek egy-egy telefon segítségével. Ezek a politikai szélkakasok jelen vannak, túllicitálnak, műsorokat készítenek, és nem hiszik, hogy van néhány dolog, amit az életben meg kell tanulni, többek között azt a mondást, hadd idézzem: ,,ne köpj a kútba, mert hátha megszomjazol". Ezek az emberek olyan károkat 1634