A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

munkatársakét. Elhangzott itt az az imént, hogy a párt minden 1968 után, vagy 78 után állami támogatásból épült beruházását átszármaztatja: tudom, hogy itt tételesen nem lehet elszámolni, de én mégsem egy csónakház után, vagy valami hasonló után érdeklődöm, hanem a Szikra Nyomda után, amely 2,7—2,6 milliárdos beruházás: a párt ezt a beruházását elveszti, ez nem olyan, mint ha pártházakat veszít el, hanem egy nagyon fontos hatalmi tényezőt veszít el. Kérem az elvtársakat, jól fogadják azt, amit mondtam: egy nagyon szorult helyzetben lévő szerkesztőség, és részben egy szorult helyzetben lévő sajtó nevében igyekeztem elmondani. NYERS REZSŐ elvtárs: Berend T. Iván elvtárs következik. BEREND T. IVÁN elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A tájékoztatóban és a vitában felmerült néhány, megítélésem szerint rendkívül sarkalatos kérdéshez szeretnék csak szólni. Az egyik a háromszög-tárgyalások folytatásának vagy befejezésének kérdése. Én azokhoz szeretnék csaltakozni — mert eltérő nézetek voltak —, akik a tárgyalások mielőbbi befejezését, nem megszakítását, de a válsztásokban történő megegyezés után azonnali befejezését javasolja. Ugyanis igaza volt Németh elvtársnak, amikor felsorolta, hogy milyen hibákat követtünk el: az átcsúszása tulajdonképpen a politikának a háromszögletű tárgyalások síkjára, az magunk részéről tulajdonképpen a kormánynak és a parlamentnek a hitelrontását segítette elő. Belementünk egy olyan utcába, elhibázottan, ami ezen intézmények legitimitásának megkérdőjelezésével végül is minden lejáratására törekedett, és a választások előtt vereséget mértünk magunkra. Én azt hiszem, amennyire fontos, hogy megegyezésre jussunk ezekben az alapkérdésekben, hogy a választások hogyan, mikor, miként legyenek, annyira fontos az is — teljesen egyetértek itt a Németh elvtárs által elmondottakkal —, hogy visszavegyük ezt a hibásan átengedett kezdeményezést. Ilyen ritkán fordulhat elő a történelemben, hogy a már előkészített, általunk kidolgozott fontos törvényekről lemondtunk, és majd csinálja meg az ellenzék, csináljon ő Alkotmányt, demokratizáljon ő, mi ezt átengedjük nekik [sic!]. Nagyon nagy hiba volt, mindannyiunk hibája. Sorozatban hallgattunk beszámolókat végül is ezekről a tárgyalásokról, és nem alakult ki [sic!]. Ez az első alkalom, hogy egy igen komoly vita alakult ki erről. Azt hiszem a 24., vagy a 25. órában most vissza kell venni a kezdeményezést; az alapvető megállapodások a választásra szülessenek meg. Nagyon korrekt dolog, én a tájékoztató legjobb új mozzanataként azt tudnám üdvözölni, hogy ahol nincs megegyezés, ott tüntessük fel korrekten, hogy kinek mi az álláspontja. Nem kell arra törekedni mindenben, hogy minden párttal megegyezésre tudjunk jutni: ez majdnem lehetetlen is. Kérem szépen, furcsa helyzetben vagyunk: talán a most leghangosabb pártocskák majd a választáson 3—5 százalék szavazatot kapnak. Legalábbis a közvéleménykutatások nagyon erőteljesen utalnak erre. Nem tudom, miért feltétlenül szükséges, hogy egy ilyen vereséghangulatban tárgyalva mindenkivel megegyezést keressünk. Nem szabad ezt csinálni. Leállítani, ahogy lehet! Ezekhez szeretném a magam voksát is tenni, akik ezt hangsúlyozták. A másik ilyen sarkalatos kérdés a vitában tulajdonképpen mellékkérdésként jelentkezik, de nagyon fontosnak tartom: meg kell erősíteni a meglévő intézményeinket. Valóban nagyon jó gondolatnak tartom magam is, hogy a parlament örökös megtépázását ezekkel a fokozódó morális, pusztító tevékenységekkel, le kell zárni. 1598