A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

hogy nem afelé vezet. Lehetnek vitáink, lehetnek kemény vitáink, de ha az a készség vagy képesség megvan, hogy végül is a problémát akarjuk megoldani, akkor ezt kezelni lehet. És azt hiszem, hogy ilyen előzmények után, amely ezt a másfél, két hetet jellemezte, és ezt azért fontos momentumnak tartom, bár nem erre szeretnék hivatkozni, és Nagy Sándor elvtárs sem erre hivatkozott, azért ez egy sajátos optikát ad egy ilyen lépésnek, egyfajta elhatárolódásnak. Nem hiszem, hogy — visszautalva a vitára — amikor mi a munkásosztályról, annak megnyeréséről és sok minden másról beszéltünk, hogy kölcsönösen jót tennénk egymásnak, főleg a mozgalomnak, a politikának egy ilyen lépéssel. Én tehát a Fejti elvtárs javaslatát támogatom. Lehet megoldást találni, nekem ez szilárd meggyőződésem. NÉMETH MIKLÓS elvtárs: Kovács László elvtárs kér szót. KOVÁCS LÁSZLÓ elvtárs: Mint ahogy a levelemben megírtam, és nem magyarázkodtam, nagyon hosszú időnek kellett eltelni, hogy erre az elhatározásra jussak. Szeretném hangsúlyozni, semmilyen szándékom, hogy a pártból akarok kilépni, vagy a ma divatos pártokba akarok belépni. Azonban engedtessék meg nekem az, hogy amikor napról napra szembe kell nézni az emberekkel, és 1985 óta a gondok megoldására ígéreteken kívül az ember támogatást nem kap, és naponta oda kell állni az emberek elé, ezt nem tudom felvállalni. 1966-ban egy bányászat-visszafejlesztést végigcsináltam, még egyszer megalapozatlan, tudományosan alá nem támasztott visszafejlesztésben nem asszisztálok. Én ebből a társaságból jöttem, én a szerkezetátalakítással egyetértek; sajnos, az eddig megtörténtek nem azt igazolják, és tőlem ezt naponta számon kérik. A kompromisszumokra, akik ismernek [sic!], hajlamos ember vagyok. De azok az övön aluli ütések, amik az embert érik napról napra, amire nem lenne szükség, ahogy az Iványi elvtárs elmondta, el lehetett volna, el lehetne kerülni, más részről is ez kéne [sic!]. Én úgy gondolom, hogy a hivatalos utat bejárva, hétfőn én elmondtam az Elnökség előtt, hogy mi az, ami végül is kiváltotta belőlem ezt a meggondolást, ezt az elhatározást. Mi bejelentettük, illetve én bejelentettem a Nyers elvtársék előtt: nem engem személy szerint, de engem is, mint a SZOT alelnökét, a Nemzetközi Szövetség egyik szakszervezeti tisztségviselőjét az augusztus 20-i kijelentésben — és nagyon sok becsületes, hozzám hasonló kommunista szakszervezeti vezetőt — az egész tagságunk előtt megsértettek. Az, hogy mi szociáldemagógusok [sic!] vagyunk, mi visszarendezők, bürokraták, mi a párt diktatúrájából élünk! Hát kérem, még nem régen ebből a házból írták egyesek azokat az anyagokat, amiket mi végrehajtottunk! Mint fegyelmezett kommunisták! S ez az egész szakszervezeti tagságunk előtt van. Naponta hívnak telefonon, ha még ott mersz ezek után maradni, akkor bennünket járatsz le. Mert mi ezt nem érdemeltük meg. És egyszerűen, a Nagy Sanyihoz hasonlóan [sic!], ugyanazok a telefonok, levelek jönnek nap mint nap. Ez év tavaszán Veszprémben egy nagygyűlésen felszólítottak, hogy a KB-ból lépjek ki, ha SZOT-elnök akarok lenni vagy főtitkár akarok maradni. Egyikre sem pályázom. Végül: mivel ez uralkodott el a szakszervezeti tagságban e rövid idő alatt, meg kell fontolnia a Központi Bizottságnak, hogy mivel teszünk jót, ha ezt levezetve vezényeljük le a változásokat, vagy pedig továbbra is követelni fogják a KB-tól — és nem csak tőlünk —, hogy a KB-tagságról mondjunk le. Én ezeket tudom hozzátenni. 1526