A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

pl. Grósz elvtárs utalt, hogy nem készítettük rá a tagságot, meg hogy a tagság egy negyvenévi vagy harmincvalahány év beidegződései alapján lényegében nem politizáló párttagság döntő többségében, hanem valljuk be: végrehajtó, parancsolgató és itt-ott a hatalmat, a status quót mindenáron megőrizni akaró szervezet, illetve tagság is. Én azt hiszem, ez sem vitatható. Másik, hogy kullogtunk az események után. És amikor fontos kérdésekben nem álltunk élére a kérdéseknek, pedig éreztük és tudtuk, hogy élére kellene állni; én nem akarok sok példát felhozni, de itt van a májusi értekezlet utáni néhány hónap, amikor megvan a bizalom, lendület van, és ezt a bizalmat erodáljuk közösen és kicsúszik a kezünkből, elveszítjük ezt a néhány hónapot arra, hogy itt fontos dolgokat és lépéseket bejelentsünk. Hát a múlttal való szakítás. Na nem úgy, hogy teljes cezúra, mert ilyen ebben a teremben szerintem nem ül itt felelős vezető senki [sic!], aki azt akarja mondani, hogy a 40 év úgy, ahogy van, az kidobandó és zsákutca. Ez nem igaz. Nem ül itt olyan, én nem olvastam, meg nem hallottam senkitől ilyet. Mégis ezt az értékelést nem végeztük el, megvártuk, amíg az ellenzék meg az ellenzéki körökben kezdték ezeket piszkálni, és lehetne számos példát mondani. Bizonytalankodások és véleménykülönbségek, vagy véleményváltoztatgatások: Grósz elvtárs szólt saját magát illető néhány példáról ezzel kapcsolatban. Biztos, hogy nem tettünk jót sem magunknak, sem a társadalomnak, hogy a legutóbbi apróbb kérdést emeljem ki, hogy ugye kórusban szól: ne pártértekezlet, kongresszus legyen. Mi a kongresszust mégis elutasítjuk. Most ne tessenek engem elvtársak félreérteni, én magunkról beszélek, benne magamról is. Ez itt, ez a nagy közös felelősség, amiben élünk és dolgozunk, ez ebbe így beleértendő. S akkor még nyilatkozgatunk és mondunk olyan mondatokat, amelyekben a kongresszus szerepének, helyének egy kicsit degradálása is megjelenik a második döntés után. Sorolhatnám a példákat, nem teszem tovább. Én úgy látom, hogy ma innen felállni úgy nem szabad, és nem lehet, hogy ne tegyünk bizonyos lépéseket abban, hogy milyen módon kötelezzük el magunkat a párt szervezeti, modellértékű megújítása, a reformelkötelezettség kinyilvánítása, az, hogy az alulról jövő és a párt életnedveit újra keltő kezdeményezéseket fel ne karolnánk, és azok mellett ki ne állnánk. Ez a megújuló, tehát a reform mentén egyértelmű kötelezettséget vállaló párt lehet, és Központi Bizottság lehet csak az az erő, amire ma még van lehetőség, hogy ne alanyai pontosabban ne tárgyai, hanem cselekvő részesei legyünk a magyar társadalmi folyamatoknak, benne a reformfolyamatoknak . Én ezt a szélsőségektől való elhatárolódást fontosnak és szükségesnek tartom. Meggyőződésem szerint a baloldali egységplatformnak egy ilyen megújuló pártban nincs [helye], az lehet, hogy benn ragaszkodnak [hozzá], de az nem ez a párt, amit mi akarunk és mi szeretnénk. És a radikalizmusnak bizonyos megnyilvánulásai a másik oldalon, megint olyan tényezők, amelyekkel vitatkozni kell, az értékeket meg kell belőle nyerni és őrizni, mint a másikból is, és integrálni kell ebbe az új platformba. Én a programerózió ellen vagyok, és a programok reformerózióin is túl vagyunk, vagy benne vagyunk. Vigyázzunk a programerózióra is, nagyon sok program készül mindenütt, a munkáról visszük el a figyelmet, hovatovább az egész ország most már kiválóan politizál, de a munkát azt ne felejtsük el hangsúlyozni. Szerintem ez a platform, amire itt utalás volt, és ez a programigény, amire a tagságtól is vannak információink, azt követeli, és nekem az a javaslatom, hogy gyorsuljon meg a Pozsgay Imre vezette bizottságnak a munkája, erre itt a legutóbbi ülé1118