A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

sen is volt javaslat. Nyissuk ki a kaput, és kérjünk fel hiteles, alkotni tudó embereket arra, hogy járuljanak hozzá ehhez a munkához, és augusztus közepéig legyen kész ez a program, és augusztus közepétől, ha szeptember 30-át, vagy két hét csúszással döntünk a kongresszusról, akkor ez még a tagsággal megismertethető. Én nem hiszem, hogy jól járnánk el akkor, ha megint egy ilyen fontos dokumentumot a megkérdezésük nélkül csak így odatennénk az asztalra, hogy hát itt van, elkészült valami, de még ez nem az, amire a tagság vár. Megfeszített munkával, megfeszített tempóval szerintem ez elvégezhető, és ez a platform legyen az, amihez ha a kongresszus döntött benne és elfogadta, mindenki a saját viszonyát, a tagságát eldönti. Meg kell engedni, hogy kimenjenek, és ezen nem szabad tort ülni, vagy tragédiának tekinteni, természetes folyamata a megújuló pártmozgalomnak és a pártnak is. Azért akarunk modellt váltani, mert az MSZMP a demokratikus szocializmus meghirdetése mellett nem híve és nem lehet partner semmiféle rendszerváltásban. Azért váltunk és kell ezt a modellváltást elvégezni, hogy ez a rendszerváltás elkerülhető legyen. Pár gondolatot szeretnék most már csak röviden. Én úgy értem ezt a hatalmi harcot, ez is olyan, hogy egyszer egy ideig tagadtuk, aztán utána megint az lett, hogy hatalmi harc. Itt én azokkal értek egyet, akik ezt személyi torzsalkodásként, vagy személyi ambícióként nem minősítik, és nem minősíthető [sic!]. Kérem szépen olyan a helyzet — én igaz, az állami területről hozhatnék példákat —, hát nem tülekszik itt senki sem azokra a posztokra, az az igazság. Itt felvetődött a köztünk lévő beszélgetésen, hogy esetleg csináljunk radikálisabb személyi változásokat, és terjesszük elő már mára. A helyzetnek van egy csapdája az előbb elmondottak alapján. Ha túl sokat lép ez a Központi Bizottság, aminek a legitimitását vitatja a tagság, akkor ezt fogják kikezdeni. Ha nem lép eleget, akkor a másik oldalról lesz és jogos támadás. Tehát valahol ma, vagy holnapi vitáinkban meg kell találnunk azt a kritikus tömeget és szükséges lépéstömeget, szervezetben is esetleg gondolkodva, személyi kérdésekben is, amelyekkel megfelelhetünk ennek a várakozásnak. Én magam mindenféle döntést magamra nézve elfogadok és kötelezőnek tartok, de gondolom a felszólított emberek mindegyike így van ezzel. A lényeg, hogy hiteles és a szavakat és a tettek egységét hirdetni tudó és megnyerő döntésünk legyen. A monolit egység kérdésében az ehhez a hatalmi harchoz szeretnék egy félmondatot tenni. Én azt hiszem, van még bennünk egy kis régi beidegződés, szóval a régi egység-szemüvegen keresztül és gyakorlaton keresztül minősítünk sok mindent. Ez a vajúdás és ez az átalakulás természetesen együtt jár olyan dolgokkal, hát mi hirdettük, hogy platformok legyenek, olyan kérdésekben fejthessék ki nyugodtan álláspontjukat a vezetők, amelyek segítik a későbbi tisztulást. Hát máskülönben viták nélkül nem lehetséges ez az alapkérdésekben való platformközeledés, vagy annak a széles, viszonylag széles sávnak a tartalmi kialakítása, amely az elhatárolódás miatt is szükséges. Szerintem egy-két dolog amelyben, azért mondom, mert én olvastam előzetesen is a Grósz elvtárs beszédét, én ezeket a vitatott kérdéseket itt-ott egyoldalúnak és egy kicsit némely területen tendenciózus beállítottságúnak is éreztem [sic!]. Ezt azért mondom, mert ezt meg is írtam, meg elmondtam Grósz elvtársnak. Énszerintem felelős ember a magyar pártban és itt pláne a Központi Bizottságban például nincs, aki azt mondja, hogy a szovjet meg a kelet, hogy szóval a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok és a keleti, vagy szocialista országokkal való kapcsolattartás az bik, vagy bakfity, és ettől el kell fordulni. Én ilyet 1119