A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

adatok szerint a lakosság elenyésző része tartotta magát felekezeten kívülinek. Azóta jelentős elvilágiasodás ment végbe mind a közéletben, mind a magánéletben. Ez a folyamat — részben az adminisztratív, korlátozó intézkedések hatására — viszonylag gyorsan ment végbe a közéletben, a magánéletben azonban ellentétes irányú változás is kibontakozott. Főként az utóbbi 8—10 évben a felszínen is jól láthatóan erősödtek a hitéleti igények, és a vallási élet élénkülése tapasztalható. Vallásszociológiai felmérések szerint a vallásukat aktívan gyakorlók aránya évek óta 15% körül alakul ki. Jóval magasabb viszont azoknak az aránya (mintegy 40%-ra teszik), akik alkalmanként járnak templomba. A vallásos emberek közül sokan nem kötődnek egyik egyházhoz sem, de vállalják az egyházi tradíciók egyes elemeit, vagy egyéni belső istenhitükkel próbálnak megoldást keresni mindazokra a magánéletbeli, illetve társadalmi problémáikra, amelyekre nem találnak racionális, evilági válaszokat. A vallásosságtól már elszakadt, közömbös rétegekből sokan válságosabb élethelyzetekben rövidebb-hosszabb ideig ismét a vallás felé fordulnak. A legfrissebb adatok szerint az aktívan vallásos népesség szociális összetétele változóban van. Fokozatosan visszaszorul a hagyományos paraszti-falusi vallási élet, növekszik viszont az intellektuális-városias vallásosság elterjedtsége. Az idősebbek körében a korábbihoz képest ma [már kisebb a] vallásosak aránya, a fiatalok és az értelmiség körében pedig növekszik a kisközösségekre épülő és az egyházi struktúráktól, szervezetektől elkülönülő vallásosság. A szekularizáció lelassulásának és a vallásosság növekedésének több oka van. Ezek közül külön is figyelmet érdemel, hogy nem szűntek meg, sőt erősödtek azok a társadalmi okok, amelyek a vallásosság gyökereit jelentik. Elmélyült a társadalmi-gazdasági válság, romlott és romlik a létbiztonság, megélhetési problémákkal küszködik a lakosság jelentős része; súlyosbodtak a társadalmi beilleszkedési zavarok, leértékelődött a műveltség, a kultúra szerepe, az etikai nevelés jelentősége, és csökkent a marxizmus befolyása. Láthatóan erősödtek a társadalom értékzavarai, növekszik az elbizonytalanodás a társadalmi folyamatok kiszámíthatóságát és a jövőt illetően. A hagyományos közösségek bomlása, így a családi élet zavarai, a növekvő társadalmi elidegenedés fokozzák a vallásos eszmék és értékek iránti vonzódást. Nem igazolódott az a korábban hangoztatott ideológiai tétel, hogy a vallás fokozatosan, de viszonylag gyorsan elhal a társadalom szocialista irányú fejlesztése következtében. Valójában inkább a vallásosság megújulása és formaváltozása következett be. Már ma is sokféle vallásos és nem vallásos eszmerendszer fér meg és érvényesül egyidejűleg egymás mellett. Mai felfogásunk szerint a vallásosság nem idegen társadalmunktól, hanem értékes része kulturális örökségünknek, nemzeti identitásunknak. Tisztelt Központi Bizottság! Az állami egyházpolitika és az egyházak kezdeményezései révén fokozatosan konstruktív viszony alakult ki az egyházakkal, amely természetesen ellentmondásoktól, konfliktusoktól sem volt mentes. Mindkét fél részéről oldódtak a görcsök és az előítéletek. Az első másfél évtized sok emberi tragédiát okozó éles szembenállás után a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb egyházpolitikai helyzetet teremtett, hogy az egyházak által fölvetett problémákra az állam az egyházak érdekeit is figyelembe véve, tárgyalások útján törekedett megoldást találni. Kapcsolataink javulásához nagymértékben hozzájárult az is, hogy az egyházak és vezetőik felismerték: viszonylag szabadon tevékenykedhetnek, ha tudomá1336