A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

egyházakhoz és a valláshoz való viszonyáról. A párt egyházpolitikájának máig érvényben lévő alapelveit és távlati feladatait a Politikai Bizottság 1958-ban alakította ki. Ezt követően ez a testület többször áttekintette és értékelte az egyházpolitikai gyakorlat alakulását, legutóbb 1983-ban, illetve a mostani ülés előkészítéseként a közelmúltban két alkalommal.

33 Az 1956 óta eltelt 33 év ellentmondásos politikai gyakorlatát szemléletesen érzékelteti, hogy a szűkebb pártvezetés úgy alakította ki egyházpolitikai irányvonalát, hogy arról nem hallgatta meg a Központi Bizottság véleményét. Nem vállaltuk a nyilvánosságot annak ellenére, hogy döntésekkel emberek millióinak életére gyakoroltunk hatást, illetve számos jó, a belpolitikai stabilitás létrejöttéhez és fenntartásához nagymértékben hozzájáruló állásfoglalást dolgoztunk ki. Az, hogy ma a Központi Bizottság korábban bizalmasként kezelt egyházpolitikai irányvonalát megvitatja, és állásfoglalását a széles nyilvánosság elé tárja, azt is mutatja, hogy a párttagság igényeinek megfelelően folyamatban van a párton belüli döntéshozatal demokratizálása. A mai ülés feladata nem a teljes mértékű mérlegvonás, hanem egy alapjaiban megújított egyházpolitika elveinek kialakítása. Előrelépni, az ország minden állampolgára számára nyugalmat és biztonságot teremteni viszont úgy tudunk, ha világosan megfogalmazzuk, merre kívánunk haladni megújuló gyakorlatunkban. A továbblépés elengedhetetlen feltétele, hogy egyértelműen kimondjuk: múltunkból mit vállalunk ezen a téren, és mitől kívánunk elhatárolódni. Ez annál is inkább fontos, mert az elmúlt több mint három évtizedben az MSZMP egyházpolitikájának és az erre épülő, ennek nyomán fejlődő állami egyházpolitikai gyakorlatnak voltak és vannak olyan eredményei, amelyek nemcsak a szocialista országok között tekinthetők figyelemre méltónak, hanem széles körű nemzetközi elismerést is hoztak. A '40—50-es évek szomorú és tragikus mélypontjai után a Magyar Szocialista Munkáspárt nemcsak a kirívó régi hibákat küzdötte le, hanem megértőbb magatartást alakított ki az egyházakkal és a vallásukat gyakorló állampolgárokkal kapcsolatban. Nem tagadta a világnézeti eltéréseket, sőt a világnézeti szembenállást sem. Ugyanakkor nem törekedett politikai konfrontációra, hanem a politikai megegyezés lehetőségeit kereste az egyházakkal és a vallásos emberekkel. Az MSZMP szövetségi politikájának szerves részeként fokozatosan bővítette a vallásgyakorlás lehetőségeit, és ezáltal is javítani kívánta az emberek társadalmi közérzetét. A lelkiismereti szabadság és a vallásgyakorlás terén nem volt kontinuitás az 1948 utáni időszak és az 1956 után kezdődött szakasz között. Az 1948 utáni időszak vallásos egyházpolitikáját alapvetően hibásnak tartottuk, ettől korábban is elhatárolódtunk. Értékeljük és védjük az 1957-ben kezdődött szakasz eredményeit, de önkritikusan szembenézhetünk tévedéseinkkel és a hibákkal is. Amikor ezt megtesszük, két megoldásra váró problémával találjuk magunkat szembe. Egyházpolitikánk esetenkénti merevsége a vallásos emberek egy részének lelkiismereti konfliktust okozott. Másrészt az egyházpolitika terén mutatkozó eredmények kényelmessé tettek bennünket, aminek következtében az egyházak tevékenységét adminisztratív módon korlátozó néhány jogforrás megszüntetését nem kezdeményeztük időben. Kedves Elvtársak! Ha röviden áttekintjük a magyar nép és az egyházak, vallásfelekezetek kapcsolatának 1945 utáni alakulását, abból kell kiindulnunk, hogy a vallásfelekezethez való tartozás hagyományos értéknek számított hazánkban. 1949-es 1335