A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Az elmúlt egy év pártvitái során erőteljes igényként merült fel a párton belüli fegyelmi eljárások módosításának szükségessége, a párttagok jogainak védelmét, a párbon belüli konfliktusok kezelését szolgálni képes szervezeti megoldások kialakítása. Széles körű támogatást élvez az a javaslat, hogy a Központi Ellenőrző Bizottság feladatkörét ennek megfelelően kell átalakítani és ezt a testület meg­nevezésének is tükröznie kellene (pl. Országos Egyeztető Bizottság). Az Országos Egyeztető Bizottság I. Az Országos Egyeztető Bizottság feladata és hatásköre: 1. Biztosítja a párttagok és közösségeik jogainak tiszteletben tartását. Értelmezi a szervezeti szabályzatot; állást foglal az egyes szervezeti lépések és a szervezeti szabályzat össz­hangjáról. 2. Elősegíti a párt tagjai között, párttagok és pártszervek, illetve a különböző pártszervek egy­más közti viszonyában keletkező konfliktusok megoldását. 3. Állást foglal a hozzá benyújtott panaszokról. 4. Fellebbezési fórum fegyelmi ügyekben. Megjegyzés: Az egyeztetőbizottságok a nemzetközi gyakorlatban önállóan nem kezdeményezhetnek fe­gyelmi eljárásokat; csak fellebbezések elbírálásában illetékesek. 5. Meghatározza saját ügyrendjét. n. Az Országos Egyeztető Bizottság állásfoglalásai irányadóak a választott testületek és a pártszer­vezetek számára. ül. Az Országos Egyeztető Bizottság beszámolási kötelezettséggel tartozik a kongresszusnak. Rendszeresen tájékoztatja a Központi Bizottságot és a párttagságot tevékenységéről és tapasztala­tairól. IV. Az Országos Egyeztető Bizottság elnökét a kongresszus — kongresszusok közt az Országos Pártválasztmány — választja. Tagjait a megyei pártértekezletek delegálják. A bizottság tagjai nem lehetnek: 1. Az Országgyűlés MSZMP-csoportjának tagjai 2. Bármely pártszerv pénzügyi ellenőrző bizottságának tagjai. • * * A közéleti és a párton belüli viták egyik tanulsága, hogy fokozott figyelem kíséri a pártszervek gaz­dálkodását. Ezzel összefüggésben merül fel az a javaslat, hogy a jövőben a központi pártszervek gaz­dálkodását választott, a vezető testülettől és az apparátustól független, szakértő bizottság ellenőrizze. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság I. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság ellenőrzi a központi pártszervek gazdálkodását, a számlavezetést, a párt vagyonának kezelését. n. A párt javaival és pénzügyi eszközeivel való gazdálkodás megítélése a kongresszus és a Központi Bizottság joga. A gazdálkodásról e fórumokra előterjesztésre kerülő tájékoztatókhoz és számszerű kimutatásokhoz csatolni kell a bizottság véleményét is. ül. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság a kongresszus által választott testület és kizárólag a kongresszusnak felelős. A Központi Bizottságot az éves költségvetés tárgyalása során évente egyszer köteles tájékoztatni munkájáról. Budapest, 1989. június 14. 1282

Next

/
Oldalképek
Tartalom