A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Megjegyzés: Felmerült olyan javaslat, hogy a KB titkárait a jövőben ne válasszuk és ne legyenek vezető tes­tületek tagjai. Az apparátusi munka egy-egy részterületének irányítására a Központi Bizottság nevezné ki őket. 8. A kongresszus által választott tagok (20—25 fő). IV. A Központi Bizottság szükség szerint, de legalább háromhavonta tart ülést. V. A párt országos tisztségviselői: 1. A párt elnöke képviseli a pártot hazai és nemzetközi kapcsolataiban. 2. A párt főtitkára képviseli a pártot, vezeti a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság munkáját. 3. A párt főtitkárhelyettese felelős a párt belső életéért, a pártmunka szervezéséért, egyszemélyi felelős vezetője a központi apparátusnak. 4. A Központi Bizottság titkárai (amennyiben a funkció választott tisztség marad) és a Politikai Bizottság tagjai a párton belül és a közéletben a párt országos szóvivői a politikai munka meg­határozott területén. Megjegyzés: Mivel a központi apparátus vezetője a főtitkárhelyettes, a Központi Bizottság titkárai ebben az esetben sem felügyelnek és irányítanak apparátusi részlegeket. Amennyiben a KB-titkári megbízatás kinevezett funkcióvá válik, a főtitkárhelyettes a KB­titkárokon keresztül irányítja a központi apparátust. A Politikai Bizottság I. A Politikai Bizottság a Központi Bizottság ülései között irányítja a pártszervezetek tevékenységét, szervezi a párt belső életét. Előkészíti a Központi Bizottság döntéseit és szervezi azok végrehajtását. Tevékenységét a Központi Bizottság ellenőrzi. Hatáskörét a Központi Bizottság határozatai jelölik ki. II. A Politikai Bizottság tagjai: a párt főtitkára, főtitkárhelyettese, az Országgyűlés MSZMP­csoportjának vezetője és a kongresszuson választott további tagok, akik döntő többségükben hivatásos politikusok. Megjegyzés: Amennyiben a KB-titkári funkció választott tisztség marad, akkor a KB titkárai megválasztá­sukkal váljanak egyben a Politikai Bizottság tagjává is. A Központi Bizottság és a Politikai Bizottság megválasztása I. A párt elnökét és főtitkárát A. változat: országos pártszavazás útján. B. változat: a kongresszuson kell megválasztani. II. A párt főtitkárhelyettesét, a Politikai Bizottság többi tagját (a Központi Bizottság titkárait is bele­értve, amennyiben ez a funkció választott tisztség marad) a kongresszus többségi szavazással választ­ja. Megválasztásukkal a Központi Bizottság tagjává is válnak. m. A Központi Bizottság azon tagjait, akiknek megválasztását a szervezeti szabályzat a kongresszus hatáskörébe utalja A. változat: többségi szavazással választják B. változat: a kongresszus által meghatározott létszámú, zárt listák alapján választják. Megjegyzés: A listás választás lényegének magyarázata a választmányi rendszerrel felépített országos szer­veknél található. IV. A területi elv alapján delegált tagok megválasztásának módját a helyi pártbizottságok — a buda­pesti, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok koordinálásával — maguk alakítják ki. V. Az országgyűlési MSZMP-csoport vezetőségét a képviselők választják. VI. A szakszervezeti, az ifjúsági és a szövetkezeti mozgalmakban működő MSZMP-csoportok a Köz­ponti Bizottságba történő delegálás rendjét maguk alakítják ki. * * * 1281

Next

/
Oldalképek
Tartalom