A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

János és Pozsgay Imre elvtársakkal, és a vitaindítóból és a vitában elhangzott javas­latokból ők közösen alkossák meg azt a miniplatformot, amivel a következő idő­szakban a párttagságot orientálni akarjuk, és ezt a 20-i központi bizottsági ülésre terjesszék be a Központi Bizottság elé. Köszönöm a figyelmet. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm Katona Béla elvtárs felszólalását, követ­kezik Vajda György elvtárs, majd őt követi Nagy Imre elvtárs. VAJDA GYÖRGY elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Katona Béla hozzászólása után rövidebbre tudom fogni mondókámat. Itt a vitában többször felmerült, hogy a múltunk ügyeit tekintsük történelemtudományi kérdésnek, és ne politikai ügyet csináljunk belőle. Ajánlom, hogy egyik tanulsága legyen a mi mai ülésünknek az, hogy ilyesmi nem a mi elhatározásunkon múlik, és különösen a többpártrendszer előttünk álló viszonyaira készülve gondolnunk kell arra, és készülnünk kell arra, hogy mindenből politikai ügy lesz, a politikai harcokban eszköz, fegyver lesz ve­lünk szemben is, ami ilyen szempontból ígéretes, legyen szó történelemről, iroda­lomról, környezetvédelemről vagy bármi másról, amiből egyébként a közelmúlt­ban néhány leckét már kaptunk is. Nagyon egyetértek Horn elvtárssal, hogy nem volt szükségünk egy úgynevezett Pozsgay-ügyre. De ha már ilyen ügy kialakult, akkor úgy hiszem, hogy ennek az ügynek a rendezését ennek az ülésnek, ennek a Központi Bizottságnak kell teljes­körűén elvégezni, nem valami kiküldött háromszemélyes bizottságra hárítani, méghozzá úgy, hogy az ügynek ne legyenek jövőbe nyúló szálai, ne legyenek ren­dezetlen felületei, és különösen ne maradjanak vissza olyan ellentétek a párton be­lül, amelyek elvonják az energiát a sokkal fontosabb teendőktől, a belpolitikai helyzet konszolidálásától és mindenekelőtt a feladatoktól, a gazdaság ügyeitől. Ebből a szempontból örültem annak a kiegyensúlyozott hangvételnek, ahogy az előadói beszédében Grósz elvtárs ezt a kérdést felvezette, és gondolom, hogy az állásfoglalásunk is valami ilyen kiegyensúlyozott hangnemű lehet, amihez Pozsgay elvtársnak a hozzászólása, úgy érzem, a hidat megteremtette. Szorongva jöttem az ülésre, félve, hogy a személyi megosztottság szakadásra ve­zet, és az eddigi vita alapján úgy érzem, hogy ezen a veszélyen túl vagyunk. Ennek tudatában nyugodtan merem felvetni azokat a problémáimat, amelyek talán most már nem úgy tűnnek, hogy olajat öntök a tűzre. Két témakörben vannak gondjaim. Egyrészt Központi Bizottságunk munkájával kapcsolatban, másrészt a közleménytervezettel kapcsolatban. Jó ideje visszatérő érzésem, Katona Béla elvtárshoz hasonlóan a mi saját munkánkkal kapcsolatban, hogy sorozatosan lemaradunk az eseményekről, és az élet elmegy mellettünk. Mi­féle politikai vezető szerep az, hogy mi itt egy koncepciót dolgozunk ki a politikai intézményrendszer átalakításáról, aztán néhány hét múlva a televízióból értesülünk arról, hogy az élet ezen már túlhaladt, és most már a többpártrendszer kodifikálása van napirenden. Vagy hogy a rádióból halljuk, hogy 1956 átértékelődik, vagy hogy a Die Presse nyomán szerzünk ismeretet arról, hogy a kommunista vezetésű szak­szervezet felmondja a kommunista vezetésű kormánnyal kötött megállapodást, aminek zárójelbe téve van némi indoka. Azért élezem ki így ezt a kérdést, mert úgy érzem, hogy lehetőségeink kimerülő­ben vannak arra, hogy a válságos helyzeten úrrá legyünk, és itt nem kevesebbről van szó, mint a hatalom megszerzéséről [megőrzéséről] vagy elvesztéséről. Ha nem sikerülne a hatalmat megőrizni, nagyon kérdéses, hogy a történelem ad-e egy 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom