A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

további lehetőséget egy olyan mozgalomnak, amelyik hetven év alatt háromszor vesztette el a hatalmat. A hatalomról lemondani nyilván nincs jogunk, de arra sincs sem jogunk, sem lehetőségünk, hogy a régi módon gyakoroljuk azt. Ebből a helyzetből kell a kiveze­tő utat ennek a testületnek megtalálni, óriási felelősség van rajtunk. Én azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy történelmi felelősség. Úgy érzem, hogy [sok] tétovaság után mintha kiemelnénk a homokból a fejün­ket, amikor deklaráljuk a többpártrendszer elkerülhetetlenségét. Nem öröm. De egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nincs visszaút. A folyamatban lévő tár­sadalmi mozgások olyanok, hogy ez elől nem tudunk kitérni, és azt is tudnunk kell, hogy ez a fejlemény tulajdonképpen a mi munkánk minősítése, az általunk elköve­tett hibák, tévedések, rossz döntések sorozata váltotta ki azt a helyzetet a társada­lomban, hogy egy ilyen fejleményt szükségszerűnek és elkerülhetetlennek tartunk. Talán még most is egy kicsit késésben vagyunk, mert igaz, hogy jogilag nincs több­pártrendszer Magyarországon, de azért nem szabad a homokba dugni a fejünket, ténylegesen a többpártrendszer stílusa, körülményei jelenvaló, létező, környeze­tünkben létező, meglévő feltételrendszer. Bízom abban, hogy a nemzet felelősségtudattal rendelkező embereivel koalíciót alkotva, ilyen körülmények között is meg fogjuk a politikai konszolidáció útját ta­lálni, de úgy érzem, mint aki tapasztalatból egyszer már megismerte a többpárt­rendszer stílusát, hogy nem lesz könnyű ebbe az új helyzetbe beilleszkednünk, ta­lán azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy ez a verseny kihozza a pártból és tagjaiból a nagyobb, jobb teljesítményt. Az áttérési folyamat alapvető céljának kell lennie, hogy a káoszt megelőzzük és megússzuk. Bizonyosan fogunk megoldást találni erre a felelősségtudattal rendel­kező szervezetekkel kötött politikai megállapodás segítségével, vannak erre a törté­nelemben példák. Például a közelmúltban a spanyolországi, de úgy hiszem, hogy nekünk kötelességünk ennél messzebbre is nézni, az áttérést követő korra. Legalapvetőbb feladatunknak azt érzem, hogy a szocialista társadalmi rendszer fennmaradására teremtsük meg a garanciákat az Alkotmányban, a párttörvényben és más módon, különösen a más szervezetekkel és ebből a szempontból fontos szervekkel a megállapodások útján. Nem hiszek abban, hogy az MSZMP hegemón szerepét jogalkotással ma biztosítani lehetne, és abban sem nagyon bízom, hogy a kisebb anyagban felvázolt megoldási módok stabilak lennének. Egy köztársasági elnököt számos körülmény gátolhatja funkciójának gyakorlásában, és egy helyette­sítés esetén már egyáltalán nincs garancia, hogy olyan módon viselkedik, ahogy mi azt tőle elvárjuk. Egy parlamenti kamara személyi összetétele nagyon esetleges, és állásfoglalását a pluralizmus körülményei között meglehetősen nehéz alakítgat­ni. Gondoljunk a jelenlegi parlamentre, amelyik háromnegyed részben párttagok­ból áll, mégis nem mindig a mi elképzelésünk szerint működik. Itt a politikai meg­állapodásokat tartom alapvetőnek, és erre kell a figyelmünket öszpontosítani, és erre kellene készülnünk. A párt hegemón szerepet programjával, tevékenységével, hatásával tud kivívni. Ezért is tartom szerencsétlennek ezt a most kibontakozó vitát, mert a múlt értékelé­sére és a program kidolgozására kiküldött bizottság közzétett anyaga így csak a fel­adatot részben teljesítő, torzó. A jövőre vonatkozó stratégia nélkül a napi politikai vitákhoz nem ad töltetet, a párt sok tagjában szégyenérzetet, bűntudatot ébreszt a zsákutca miatt, ellenfeleiben pedig a párt vezető szerepre való alkalmatlanságának 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom