A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

párttagok tőlünk, ezt meg kellene adni nekik, és ezután várhatjuk el a párttagoktól azt, ami az alapfeladatuk lenne, hogy kifelé forduljanak és kifelé politizáljanak, de kivel tudunk ma mi kifelé politizálni? Ebben is vannak az utóbbi időben, úgy gondolom, eltérő vélemények. Én azt hiszem, hogy nekünk a társadalom aggódó csendes többségével kell politizálnunk. Folytathatunk mi tárgyalásokat az MDF-fel, SZDSZ-szel, FIDESZ-szel, sok mindenkivel, de az az érzésem, hogy ez az aktívan, mérsékeltebben, erőteljesebben az ellenzék szintjén felszínre került réteg, ez ma még nem képviseli a társadalom igazi többségét. A társadalom igazi többsége az csöndben van, az aggódik, az valóban összehúzza a nadrágszíjat és vár, és vár arra, hogy valami olyan programot adjanak neki, amiből lát egy-két évre előre, és tudja, hogy hova fogunk jutni. Ha viszont mi tényleg ezen az alapon állunk, és ezzel a csendes többséggel, nevezzem most egyszerűen népnek, ezzekkel akarunk politizálni, akkor azt nagyon egyszerűen kell csinálni. Egyszerűen az igazságot kell nekik mondani a múltról, a jelenről és a jövőről. Nekünk nem szabad élezni a feszültséget, nekünk akkor sem szabad élezni a feszültséget, ha az utóbbi időben egyre több provokáció éri most már a pártot is. Az emberek többsége ugyanis úgy érzi, hogy a szélsőségekben benne van egy robbanásveszély, és az emberek nem akarják ezt a robbanást. Még azt is tudják, amiről tegnap Nyers elvtárs beszélt, hogy ha ebben az országban anarchia válik uralkodóvá, akkor a gazdasági életünk két perc alatt összeomlik, mert egyszerűen a hitelképességünket veszítjük el abban a pillanatban. Tudják ezt a pártonkívüli egyszerű, normális emberek is. Ezért nekünk az a feladatunk most a következő időszakban, hogy rendkívül kiszámítható, áttekinthető és következetes reformpolitikát folytassunk, és az időszakos kapkodás helyett térjünk vissza egyszerűen a gyorsasághoz. Az elmúlt idők tapasztalataiból az ilyen kis létszámú, és nem igazi eredményeket hozó, a törvénytervezeteket megelőző társadalmi viták helyett valódi társadalmi vitákat szervezzünk, amelyek ténylegesen a széles körök véleményét hozzák be, és azt hiszem, az is a mi feladatunk, hogy az új jogrendszer kiépítése mellett az állampolgárok jogtudatát is segítsük építeni, mert a kettőt csak párhuzamosan lehet csinálni, hogy valójában hatékony is legyen. Grósz elvtárs azt mondta a vitaindítójában, hogy a párttagság bízik a Központi Bizottságban. Én nem egészen ezt érzékelem. Úgy érzékelem, hogy a párttagság bizalma az új Központi Bizottság iránt az elmúlt nyolc hónapban csökkent, úgy érzem, várnak tőlünk. Ugyanis a központi bizottsági ülések sorozatban az elmúlt nyolc hónapban nem elégítették ki a tagság igényét, és mondhatjuk erre azt, hogy mindig felfokozott volt az igény, de szerintem azt is önkritikusan be kellene vallanunk, hogy talán mi adtunk keveset egy ilyen nehéz helyzetben a párttagságnak. Nézzük meg, hogy a nyolc hónap alatt tudtunk-e egyetlen, igazán stabil kapaszkodót adni a párttagságnak, hogy milyen alapon politizáljon tovább. Nem nagyon olyant, amilyent ő vár. Az az érzésem, ha most sem tudunk ilyent adni, akkor a párttagság Romány elvtárs által nagyon plasztikusan kifejezett eróziója folytatódni fog. Ezért én a következőkkel értenék egyet: adjuk ki vitára a történelmi albizottság tanulmányát a javaslatoknak megfelelően, tájékoztatásra az átszerkesztett közleményt, az Új Márciusi Front javaslatára tett központi bizottsági állásfoglalást és Grósz elvtárs vitaindítóját. Azt javasolnám, hogy a szerkesztőbizottságot egészítsük ki Grósz Károly, Berecz 85