A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

nak megállítását, a mezőgazdaság jövedelmezőségi pozíciójának javítását szorgalmazza; másodszor: az ipar és kereskedelem irányában olyan döntések meghozatalának sürgetését kéri, amely az agrárágazat irányában ható közömbösségünk megszüntetését szolgálja; harmadszor: a földtulajdon, földhasználat piackomfort szabályozása területén szükséges előrelépést sürgeti. Ezek az alapvető gondolatok, amelyek az előterjesztésben részben fogalmazódtak meg, ami miatt az anyag még mindig nincs teljesen talajközelben. Ebből következik, hogy az előterjesztés nem tisztáz egyértelműen olyan fogalmakat, mint: autonómia, gazdasági érdekeltség, saját kockázaton alapuló vállalkozás, saját tőkebefektetés védelmének politikai garanciája. Nem fogalmazza meg markánsan az agrárterület [sic!], az agrárágazatban az árrendszer radikális áttekintését, amely a piacgazdaság kialakításáig nem kerülhető ki. Nem beszélhetünk esélyegyenlőségről a piac vonatkozásában, melyet sajnos még most is csak jelszóként fogunk fel. Mert még az állam csinálja a piacot, és ez így lesz mindaddig, amíg alanyi jogú kereskedés meghirdetésével a tilalmi listát meg nem szüntetjük. Miért nem hisszük már el, hogy a legjobban a termelőnek érdeke, hogy minden terméke időben és jó áron eladásra kerüljön? Ez miért függvénye más, érdekében eltérő szervezet — legyen az a kereskedő, vagy a feldolgozó — munkájának? Nem vállal fel olyan korábban már sokat emlegetett szervezetek, intézmények megszüntetésére irányuló kezdeményezést, melyek az ágazat bénítása irányában hatnak [sic!]. Mellékesen jegyzem meg, hogy 1960-ban mindössze hét, jelenleg már harminc irányító, felügyelő, ellenőrző hatósági feladatokat ellátó állami és hatósági jellegű szervezet uralkodik az ágazat felett. Holott ma már a mezőgazdaságban olyan szellemi erő, agrárértelmiségi csapat jött össze, amely saját lábán is meg tud állni. Kibírja az összehasonlítást a népgazdaság más ágazataival. Miért nem hagyjuk ezt a gárdát bábáskodás nélkül, szabadabban, törvénytisztelőként dolgozni? Adjuk meg a lehetőségét annak, hogy felülről vezényeltség nélkül bizonyíthassuk be, hogy a stagnálás a gazdaságban nem a végrehajtók bűne, hanem a centrális vezetés tévedhetetlenségébe vetett hit következménye. Azt hiszem, hogy ezért a magyar mezőgazdaságért és a parasztságért, vagy a paraszti munkát végzőkért előbb-utóbb, de versenyezni fognak a politikai pártok, mert ez az a terület, amely az ország közérzetét meghatározó társadalompolitikai tényezőként jelenik meg. Ez a parasztság már nem a virágzó falu ötvenes évek frázisában hisz — és ezt javaslom felejtsük is el, hanem a telefon, a közlekedés, az infrastruktúra, a több kisgép igényével lép fel és szeretné, ha nagyon hamar megszűnne úgy a politikában, mint a gazdaságban (idézőjelben) „Budapest — és a többi*' megosztottság. A paraszti agrárterület súlyának megosztottsága: a paraszti agrárterület súlyának megfelelően részt kér a politikai testületekből, mert lassan onnan teljesen kiszorul. Jó lenne, ha az agrártézisekben megfelelő program fogalmazódna meg a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre, állami gazdaságokra, egyéni kis [termelő] gazdaságokra. Mondjuk, de ez idáig nem mindenben valósítottuk meg, hogy a szövetkezés alulról jövő, jövedelemtermelő és öngerjesztő legyen. Ezt állami szabályozásokkal, állandóan változó adórendszerekkel, nem egy esetben még bírságokkal is elvezényeltük. Állást kell foglalni a mezőgazdaság támogatásának szükségessége, a kedvezőtlen adottságú térségek mindennemű hátrányának szűkítésében. Tisztelt Központi Bizottság! Egyetértünk mi azzal is, hogy legyen Mezőgazdasági Kamara. De csak a klasszikus értelemben vett feladatok ellátására. A mezőgaz940