A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

a '80-as évtized második felében folyamatosan romlott. Az 1988. évi nyereségtömeg összege folyó áron még eléri az 1980-as évét, de reálértéke annak már csak a felét teszi ki. Különösen súlyos a helyzet az élelmet adó alapanyag-termelésben. Jól érzékelteti a helyzetet a búza jövedelmezőségének alakulása, amelynek költségarányos nyeresége tíz éve még 25—30%-os volt, 1987-re ez 3%-ra csökkent, és az utolsó három év átlagában is alig több mint harmadát teszi ki az 1980. évinek. Következménye mindennek, hogy a mezőgazdaságban a beruházás, a műszaki fejlesztés 1988-ban összehasonlító áron számolva az 1982. évinek csupán háromnegyedét éri el. Általános a tőkeszegénység. Elavult a technika. Tetézi a bajt az ágazat sajátosságait figyelmen kívül hagyó hitel- és kamatpolitika is. Miközben a rövid lejáratú mezőgazdasági hitelek kamata az 1980—81. évj 10%-ról 1988-ra 17—18%-ra nőtt, addig az alaptevékenység jövedelmezősége 12%-ról 5%-ra csökkent. Mindez elég indok arra, hogy joggal féltsük az ágazat elért eredményeit, féljünk a termelési színvonal csökkenésétől és az azzal együtt járó élelmiszerhiánytól, annak összes társadalmi-gazdasági-politikai következményétől. Félni azonban kevés, és nem is lehet vele problémákat megoldani, cselekedni kell. Egyetértünk a kormány 1989. február 9-i határozatával, amely egy kedvezmény-csomagot fogadott el az élelmiszer-gazdaság javára.

3 (Növelték a zöldhitel összegét, egyes élelmiszer-ipari vállalatoknál kedvezményes hitelkonstrukciót hirdettek meg, kamatkedvezményt léptettek életbe, 5%-kai növelték a gabona felvásárlási árát, 150 üzem adósságrendezésének lehetőségével még ez évben foglalkoznak.) Ez azonban kevés. Felkérjük ezért a kormányt, hogy a KB agrárpolitikai tézisei alapján dolgozzon ki kormányzati programot, és abban vegye figyelembe a mezőgazdaságban kialakult helyzetet. Tudjuk, ez nehéz feladat a kormány számára is, mert a nemrég elfogadott csomagterve

4 szerint mintegy 30 milliárd forinttal kell csökkenteni a költségvetés kialakult hiányát. Mégis úgy véljük, hogy a mezőgazdaság nehéz helyzetére tekintettel kell lenni, és kevésbé lehet tovább terhelni ezt az ágazatot. 3. Sokan foglalkoztak a termelés—feldolgozás—kereskedelem elkülönült szervezeti, érdekeltségi és szemléleti okokra visszavezethető ellentmondásaival. Sürgették ezek integrációjának erősítését. Ezzel messzemenően egyet lehet érteni és támogatni is kell. Az előterjesztés is az integráció erősítése mellett van. Kiemelt jelentőségűnek tartjuk az egymásrautaltság felismeréséből fakadó és az anyagi érdekeken alapuló együttműködés erősítését. A társasági törvény

5 egyik rendeltetése éppen ennek elősegítése. Valóban nagy lehetőségek és tartalékok vannak a termelés—feldolgozás—forgalmazás együttműködésében. Struktúrát váltani az alapanyag-termelésben az élelmiszeriparban, minőséget javítani, külső piacot szerezni és ott megmaradni elsősorban az értéknövelő feldolgozás fejlesztésével lehet. Ennek az együttműködésnek azonban a kölcsönös érdekek szem előtt tartásával, a szerves fejlődés alapján kell megtörténnie. Rendeletekkel, szabályozókkal ezt lehet ösztönözni, gyorsítani, sőt kell is, de felülről beavatkozni és pásztor módjára összeterelni az érdekelteket nem célszerű. A múltban a felülről indult szervezéseknek éppen ez volt a legnagyobb hibája, és sok esetben ezért is maradtak el a várt eredmények. A vertikumok terjedését és erősödését tehát támogatjuk, ösztönözzük, de állami beavatkozás nélkül. Kedves Elvtársak! Szinte minden tanácskozáson napirenden volt az érdekképviselet megújítása, a falusi értékek felkarolása. Ez napjainkban egyre inkább politikai jellegű kérdéssé válik. Közismert, hogy a parasztság politikai érdekképviseletére most számos szervezet pályázik. Van, amelyik történelmi múltjára hivatkozva, 926