A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

sötétben lőnek egymásra, vagy ütnek egymásra a tisztségviselők, mármint a mi­nisztériumok vezetői és a vállalatvezetők. Természetesen ebben a sötétben folyó küzdelemben meg nem engedett, vagy övön alatti, vagy véletlen ütések is történ­nek, és ez nem viszi előre a gazdaságot. Ami talán előrevinné, ha a ringben kivilá­gítanánk a dolgokat. Ez azt jelentené, hogy az irányítás, a szervezet rendszerében kellene olyan változásokat, változtatásokat létrehozni, [a személyekkel együtt ter­mészetesen] személyek nélkül a szervezeti változások nem sokat érnek. Tehát az irányítás rendszerében, a szervezetben kellene előremutató változásokat hozni, amivel elérhetnénk, hogy a jó ökölvívók vagy a mesterlövészek világos viszonyok között, és talán egy irányba vihetnék a vállalatoknak és a gazdaságnak a szerepét. Köszönöm szépen. 1YÁNYI PÁL elvtárs: Köszönöm szépen. Barabás elvtárs, aztán Grósz elvtárs. BARABÁS JÁNOS elvtárs: Kedves Elvtársak! Tisztelt Központi Bizottság! Sze­retném egyetértésemet kifejezni a javaslattal, illetve az előkészítés módjával, ami azt fejezi ki, hogy a Minisztertanács elnökének szerepét a kormány tagjainak meg­választásában, tehát a javaslattételben, a javaslattétel elfogadtatásában hangsúlyoz­za ez az előkészítési megoldás. Amiért szót kértem, azonban nem csak ez, és nem elsősorban ez. Lehet, hogy fölösleges is talán ezt most elmondani, de úgy érzem, szükséges rámutatnunk arra, hogy egy átmeneti időszakban vagyunk e vonatkozásban is. Arra gondolok, hogy egy többpártrendszeres, versengő többpártrendszeres szisztémában a választáso­kon meghatározó szerepet játszó párt az állami életben meghatározó szerepet játszó posztok betöltésével kapcsolatban egy, a jelenlegihez képest más magatartást gya­korol általában. Ez irányban most tettünk egy lépést. De azt gondolom, hogy az a némiképp illúziókat is magában rejtő, helyt-helyt eufórikus állapot, hogy mi most lemondunk a káderhatáskörről, bár ez egy helyes lépés, de azért pontosan kell lát­ni, hogy egy többpártrendszeres választási szisztémában a meghatározó szerepet betöltő párt központi vezető testületében zajlanak le azok az első politikai egyezke­dések, amelyek az állami funkciók betöltése szempontjából lényegesek. Tehát én üdvözlöm ezt az előkészítési megoldást, de úgy üdvözlöm, hogy tudom, ez egy átmeneti periódus, ami viszonylag kevés jelében mutat majd a felé a metó­dus felé, ami egy versengő többpártrendszeres szisztémában a választások után be­következik a meghatározó szerepet betöltő párt esetében. Köszönöm a figyel­met. IVÁNYI PÁL elvtárs: Köszönöm szépen, Grósz elvtársé a szó. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Először javaslom, hogy szavazzunk arról, hogy nem élünk a jogunkkal sem most, sem a jövőben, mert itt egy kicsit sután van megfogal­mazva ez az anyag. A Politikai Bizottság valóban erről beszélt, és valóban úgy véli, hogy ez a helyes eljárás, de ez egy érvényes központi bizottsági határozat, ezt most hatálytalanítani kellene. A másik, amit szeretnék megjegyezni, hogy természetesnek és szükségesnek tar­tom, a személyi mozgást és a változást, az élet követeli. Én személy szerint nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden javaslat jobb attól, mint ami korábban volt, de tiszteletben tartom a miniszterelnöknek azt a szándékát, hogy munkatár­sait megválassza. Ugyanakkor Kovács elvtárshoz csatlakozva szeretném megje­gyezni, körültekintőbben kellene majd indokolni, ha netán valahol indokolásra 875

Next

/
Oldalképek
Tartalom