A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

társai kezébe tettük le a kommunista vezetés pozícióit. Ezért én felelős vagyok." November 28.: ,,ez felkelés volt, amelyikben rendkívül nagyszámú jó szándékú ember vett részt, aki a vezetés hibái ellen kívánt harcolni". December 2.: ez már a határozat, az a határozat, amelyet végül is ismerünk, és amelyre szoktunk hivatkozni, de amely körül rendkívül nagy vita keletkezett a Központi Bizottságban. Itt az új koncepciót Kádár elvtárs így indokolja: „Feltételezve, hogy az október 23—30-ig budapesti fegyveres felkelésbe bekapcsolódott emberek, fiatalok többsége csak a hibák ellen és nem a népi demokratikus rendszer ellen kívánt harcolni, a budapesti fegyveres felkelés mégis a népi demokratikus rendszer alapjait érintette, függetlenül a résztvevők szándékától vagy óhajától. Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a vidéken megmozdult és tüntető tömegek abszolút többsége nem a népi demokratikus rendszer megdöntésének céljából mozdult meg, hanem a párton belüli Rákosi—Gerő-klikk hibáinak kijavítása céljából." Aczél elvtárs ugyanezen az ülésen: „Nyilvánvaló — mondta —, hogy a kormány, tehát a Munkás-Paraszt Kormány, 15 pontos programja egyezik azzal, amit 23-án a tömegek követelnek." 1948-ban — ez nem idézet, csak összefoglalás — Amerika Hangja bármit tehetett volna, nem tudta volna fellázítani a magyar népet. Idézet: ,,A fegyveres felkelést nem tudták volna megszervezni mindazok nélkül a hibák nélkül, amelyek 7—8 éven át felgyűltek az emberekben, lehetetlen lett volna, hogy ilyen tömegbázist tudtak volna teremteni. Meg kell mondani, hogy az október 23-a jogos elégedetlenség miatt kirobbant felkelés volt, amelyet nálunk az ellenforradalom igyekezett meglovagolni, és később a vezetést is átvenni." Nem olvasom fel mindet, engedjenek meg még ebből a változatból kettőt: Nógrádi Sándort ugyanezen a napon. Nógrádi elvtárs a következőket mondta: „azt is meg kell mondani, hogy a nemzeti demokratikus mozgalom — ez már akkor hivatalosan, hogy úgy mondjam ki volt véve a forgalomból ez a fogalom —, tehát a nemzeti demokratikus mozgalom többféle eredményt vívott ki a magyar nép számára, ilyen eredmény az, hogy elsöpörte a Rákosi és Gerő-klikk által meghonosított bürokratikus, megcsontosodott kegyetlen vezetési rendszert, ami ebben az országban volt hosszú időn keresztül és sok újat teremtett helyette. Ezekhez számíthatjuk a munkástanácsokat és azokat a könnyítéseket és javításokat, amelyeket a munkásosztály számára adtunk. Ezekhez számíthatjuk azokat az intézkedéseket, amelyeket a parasztság irányában tett a kormány, egy csomó demokratikus intézkedést, ami az állami élet demokratizálása érdekében született. Nézetem szerint ez a széles körű demokratikus mozgalom ezt eredményezte. Ellenforradalom is volt" — mondta Nógrádi Sándor —, de tovább idézve: „az elhatárolást a nemzeti demokratikus népmozgalom elhatárolását az ellenforradalomtól feltétlenül szükséges végrehajtani, legalább annyira, amint elhatároljuk magunkat a Rákosi-féle vezetési rendszertől". Biszku Bélát is idézhetném ugyanebben a vonalban, Friss Istvánt is, de csak egyet, és engedjék meg, hogy ezzel ezt a részt lezárjam. Elég későn, már 1957. július 9-én, akkor, amikor már az ellenforradalom egyoldalú ellenforradalmi kategorizálásának az ideológiája kialakult, a Politikai Bizottságban lezajlik egy vita, egy bizonyos pénzügyminiszter-helyettesi kinevezésről. Többen problémát látnak ebben, és arra hivatkoznak, hogy vissza fog kerülni ez az ügy a Politikai Bizottság elé, mert az illető részt vett az október 23-i tüntetésben. A vita Fock Jenő elvtársnak a következő felszólalásával ér véget: „Inkább találkozzunk ennek az embernek az ügyével, minthogy az október 68