A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

gességétől, hogy kinyilvánítsák a programjaikat. Nem tudjuk most — legalábbis pillanatnyilag — platformnyilatkozatra, programnyilatkozatra késztetni őket, mert mint a nemzet lelkiismerete léphetnek fel eléggé összekovácsolódva az 1956-os téma kapcsán. Ez nekünk nem jó. Politikai küzdelem, de nem jó. Ez is a témához tartozik. A témához tartozik az is — minden nemzetközi reagálást figyelembe véve —, hogy ebben az ügyben, tehát az 1956 nem komplex kezelésének ügyében nekünk nemzetközi téren szövetségesünk nincs. Támogatónk nincs. Nem kapunk ehhez támogatást most, a kifejezetten szélsőjobbot leszámítva. Csak ellenfeleket, egyet nem értőket kaphatunk. S ennek az országnak erre nincs szüksége. Ezt nagyon fontosnak tartom figyelembe venni. Visszatérve a polarizáció kérdéséhez, ebben, ami itt ma is elhangzott a Korom elvtárs részéről, másokéról is, hogy a párt válságban, ilyen, meg olyan súlyos helyzetben van. Én azért egy-két dolgot nem értek. Az egyik dolog: hogy van, mikor ilyen politikai helyzet van ebben az országban és ekkora szervezett erő, mint a párt, hogy alakulhatnak így a parlamentben a viszonyok, az ütközet, mint ahogy most alakul. Vagy egyik oldalon a kormány, a másik oldalon van 15—20, maximum 30 ember, döntően az alternatívok képviselői vagy szószólói, hol vannak azok, akiket a párt vitt oda be, az a 73—75 %-os kommunista többség? Mikor és hogyan hallatta ebben a nagyon nehéz küzdelemben a hangját? Elvétve, és tisztelet a kivételnek. Miért nem ott folytatják a küzdelmet, és itt gondolok azokra, akik nagyon gyakran szemére vetik a pártnak, a pártvezetésnek vagy a Központi Bizottságnak, hogy nem teszünk semmit, nincs platformunk, nem küzdünk. [Miért nem folytatjuk ott a küzdelmet?] Gondolom a pártvezetés vagy a Központi Bizottság csak örülne. Ez is hozzátartozik a képhez. Ami magát a Pozsgay elvtárs nyilatkozatát illeti. Én nem tudom ezt nem elszakítani mindattól, ami ma az országban kialakult [sic!]. Ennek a lényege az, hogy ebben az országban most egy politikai küzdelem folyik, bizonyos elemeiben hatalmi harc. Már megkezdődött egyfajta hatalmi harc is. Ez a politikai küzdelem néha ilyen jó magyaros provinciális stílusban is, de azért nyilatkozatháborúval is zajlik. Ezekben a nyilatkozatokban nem lehet hallgatni, meg kell mondani azt, amit vélekedünk. Amit Pozsgay elvtárs mondott, tehát abban nyilatkozott, ha én jól értettem — de hozzanak helyre vagy igazítsanak helyre —, hogy meg kell változtatni az 1956 korábbi egyoldalú értékelését. [Ha jól értettem, ez volt a nyilatkozat.] Szöulban legalábbis ezt lehetett olvasni.

31 Én ezzel egyetértek. Hát ő nem cáfolta azt, hogy a folyamatok és mindaz, ahova [eljutottak az 1956-os tragikus események, hogy azok ellenforradalomba torkollottak volna, de tény, hogy korábban egyoldalú értékelésünk] volt az akkori eseményekkel összefüggésben. Én a magam részéről ezt így kezelem, azzal együtt, hogy aláhúzom, ez nem hiányzott a pártnak és nem ebben az ügyben kell a párton belül polarizálódni, hanem az előbb emlegetett ügyekben. Hozzá szeretnék ehhez még két dolgot tenni — elnézésüket kérve. Az egyik: eszmei, egyéb zűrzavarok vannak — én ezt egy kicsit lehet, hogy vulgarizálom —, alapvetően itt anyagi, egzisztenciális problémák az egyik fő forrása a bajoknak. És nagyon sokan érzik meginogva vagy alapvetően meginogva a létbiztonságukat. Most nem életszínvonalra gondolok csupán. Hát azért százával kerülnek ki volt káderek vagy jelenlegi káderek, és sorolhatnám tovább. Ez egy tényező, ami a pártban önmagában is, és ha bárkit nézünk személy szerint, teljesen érthető módon zűrzavart vagy bizonytalanságot és egyebeket kelt. Ezzel összefüggésben azért azt is ve63