A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

gyük figyelembe — és én ezt mindenképpen szükségesnek tartom az állásfoglalásban —, hogy összegezzük az elmúlt tíz hónap politikai eredményeit. És én azt három lényegben foglalnám össze. Az egyik az, hogy május óta gyakorlatilag sikerült megvalósítani, ellentmondásaival együtt a korábban igényelt politikai pluralizmust, mert ténylegesen politikai pluralizmus van, magyar módra ugyan, de lényegét illetően. Másik: megkezdődött ebben az országban az új politikai rendszer vagy intézményrendszer elemeinek a kiépítése. Gondoljunk csak azokra a törvényekre és minden. A harmadik, amit ugyancsak nagyon fontosnak tartok, hogy gyakorlatilag biztosítva van a vélemény-, a gondolat- és a vélménynyilvánítás szabadsága. Ez nem kis dolog, ha mindazt figyelembe veszem, ami az előzményeket illeti. Azért is tartom fontosnak, mert itt nagyon sok az olyan vélemény, amely negligálja mindazt, amit az elmúlt tíz hónap alatt elértünk. A másik dolog — igyekszem rövid lenni — ez a többpártrendszer kérdése. Én rendkívül korrektnek és meg kell mondanom, hogy a mai helyzethez képest bátor megfogalmazásnak tartom azt, amit a többpártrendszerről tartalmaz a közleménytervezet. Ugyanakkor mindenképpen szükségesnek tartom — mert e nélkül nem lehet — megmagyarázni, röviden indokolni, hogy miért tartjuk mi a többpártrendszert reális lehetőségnek. Ez ma itt szóba került. Nekem meggyőződésem az, hogy ennek az országnak a válságát vagy hanyatlását többek között nemcsak a korábbi politikai rendszer, hanem annak egypártrendszer formája okozta. Lehet, hogy nem tetszik egyeseknek, de meggyőződésem, hogy ez nemcsak magyar, hanem általános szocialista jelenség. És ez tartozott hozzá az egész politikai rendszer, egypárt keretek között működő politikai rendszer legsúlyosabb következményéhez, hogy a gazdaság mély válságba torpant. A másik dolog, hogy itt nem is lehetséges igazi kibontakozás a régi módon, olyan hatalmi hierarchikus viszonyokkal, amelyeket az egypártrendszer magában hordoz, bárhogy lehet csiszolni, változtatni, módosítgatni, önmagában az nem oldja meg, hogy megteremtsük a hatalmi struktúra feletti társadalmi ellenőrzést. Ezt csak más pártok működésének lehetővé tételével lehet elérni. Végül ide tartozik az is, hogy én nem tudok — mint külügyes — példát arra, hogy van olyan fejlődő ország — amelyik fejlődik Európában —, amely egypártrendszer körülményei között érte volna ezt el. Sem múltban, sem a jelenben nem találok én erre példát. Az európaiság ezt feltételezi. Mindenképpen — én nem mondom, hogy pont ezeket, de — meg kellene indokolnunk a pá^tközvélemény felé azt az elvi állásfoglalásunkat, hogy a többpártrendszer mellett vagyunk. Én teljesen el tudom fogadni azt a koncepciót, ami itt megfogalmazódott, mégpedig azt, hogy ez a többpártrendszer felfogása nem mond ellent annak, hogy az MSZMP ezen belül vezető szerep megőrzésére törekszik. És ez a kulcskérdés. Én biztos vagyok abban, hogy minden baj, probléma ellenére jobb helyzetben vagyunk, mint bármelyik alternatív mozgalom. Nemcsak azért, mert egy szervezettebb erő, hanem itt vannak a legképzettebb erők is ebben a pártban. Ezt maximális mértékben ki kell használni. Es ha bármi jellegű pártszakadásra kerülne sor, én azt nemcsak azért sajnálnám, hogy jó néhányan elhagyják a pártot — mert úgy is el fogják hagyni, meg el is hagyják, ettől szerintem a párt nem gyengül —, de nehogy az értékes erőink hagyják már el ezt a pártot, mert akkor azoknak a mozgalmaknak, vagy netán ténylegesen a szélsőjobbos ellenzéknek tennének szívességet. Végül ide tartozik az is, én azzal egyetértek, hogy a gazdaság és a politikai reform között nagyon szoros kölcsönhatás van, ez el is képzelhető, de kezelés szem64