A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

7. sz. függelék [Mórocz Lajos írásban beadott hozzászólása] Tisztelt Központi Bizottság! A magam részéről kettő [sic!]: 1. a politikai nyilvánosságról és a tájékoztatási törvény politikai irányelveiről: 2. a párt sajtópolitikájának elveiről és a pártsajtó fejlesztéséről szóló KB állásfoglalási ,,Javaslat-ok" írásbeli és szóbeli előterjesztését szükségesnek és az eddigi vitát hasznosnak tartom. Mindkét előterjesztéshez van mondanivalóm. Az első anyaghoz: lényeges az a megállapítás, hogy a tömegtájékoztatás szerepe az elmúlt időszakban — a pártértekezlet óta — felértékelődött. Az alternatív szervezetek és mozgalmak megjelenésével a tömegtájékoztatás sokszínűvé és eléggé ellentmondásossá vált. A többféle lap megjelenése, a rádió és televízió politikai jellegű adásai ellentmondásosan hatnak a közvéleményre. Képletes kifejezéssel élve — sok a hullámsáv, nagy a hallási, érzékelési zaj és az ezzel együtt járó zajártalom is. Sok az ellentmondásos információ, ezért a társadalom eléggé nagy részének tájékozódása, eligazodása zavarokkal küzd, visszahúzódást, bizalmatlanságot teremt és védekezésképpen érdektelenségre, befelé fordulásra ösztönöz. Ezt tetézi az a tény, hogy az ország gazdasági helyzete nem javul és a politikai harc élénkülése és az információk sokasága mellett a gazdaság fejlődése stagnál, a társadalom jelentős részének, elsősorban a fiatalok és az öregek helyzete egyre aggasztóbbá, kritikusabbá válik. A sajtóval, a tömegkommunikációs eszközökkel kapcsolatban egy sor probléma van: erről az első anyag is részletesen szól. Melyek ezek? — szerintem a sajtó (rádió, televízió) részéről nemcsak a kritikai hangvétel erősödött fel az utóbbi hónapokban, hanem a stílus is megváltozott: az etikai szabályokat átlépő rámenősség, esetenként a közönségesség, a valótlanság állítása is nyomon követhető, ami megzavarja, elriasztja a közvéleményt, bizonytalanságot és félelmet kelt; — az alternatív szervezetek, mozgalmak, pártok léte és e folyamat felerősödése, a részükről megjelenő sajtóorgánumok számának növekedése egy fokozódó versenyt jelent az információk megszerzéséért, és ami kimondottan negatív tünet: a szenzáció gátlás nélküli hajhászásáért, melynek keretében gyakran előfordul a valótlanság állítása, a vádaskodás, a gyanúsítás s közvélemény megtévesztése, félreinformálása. Mindez messze nem szolgálja a nemzeti összefogás megteremtésének ügyét; — egyes politikai szervezetek és mozgalmak jelentőségükhöz és tömegbázisukhoz viszonyítottan aránytalanul nagy nyilvánosságot kapnak. Amellett, hogy saját berkeiken belül is nézeteltéréseik vannak, a szocialista fejlődést hátráltató, társadalmi viszályt keltő sajtótermékeket jelentetnek meg, illetve nyilatkozatokat tesznek; — az ún., .pártatlan pluralizmus" nagyon is céltudatossá, velünk szembenálló politikai folyamatok gerjesztőjévé vált; — a pártsajtó sem járul hozzá eléggé a párton belüli eltérő álláspontok tisztázásához, a szocialista fejlődést ellenző nézetek leleplezéséhez, a párttagság helyes irányú orientálásához és a helyileg szükséges cselekvési programok kialakításához. Esetenként az ember a pártsajtó hasábjain olyan cikkeket, fejtegetéseket olvas, ami nemegyszer szükségessé teszi, hogy hitetlenkedve újra megnézze a lap címoldalát, megnevezését. Felerősödött az a vélemény, hogy ha nem vigyázunk, a saját sajtónk is fokozatosan függetlenné, ellenőrizhetetlenné válik az őt finanszírozó szervezet érdekeitől, politikai szándékaitól és megfelelő iránytű nélkül az események, a szenzációk uszályába kerül. — Én egyetértek a politikai nyilvánosságról és a tájékoztatási törvény politikai irányelveiről szóló javaslat 4. oldalán kifejtettekkel, miszerint a politikai nyilvánosság a társadalmi demokrácia érvényesülésének színtere és a nyilvánosság ereje „legitimitációra kényszeríti" (nem szerencsés kifejezés) a hatalmat gyakorló politikai szerveket. Azonban messze nem közömbös az, hogy ez az ún. kényszerítés hogyan történik. Nem tartom normálisnak egyes újságírók, riportkészítök erőszakos, etikátlan fellépését, azt, hogy saját véleményüket próbálják a megkérdezettek szájába adni, a riportalany megnyilvánulásait külön kommentálják, a felszólalásokat, nyilatkozatokat saját szájuk íze szerint — az illető megkérdezése nélkül — módosítják, rövidítik, vagy vágják össze. Az sem tekinthető elfogadhatónak, hogy egyes lapokban megjelent sértő cikkekre, glosszákra az érintettek részéről adott válaszok közzétételétől elzárkóznak (Magyar Nemzet). Több esetben a kommunikációs szervek olyan kérdésekben is nyilatkozatok adását szorgalmazzák, amelyek csak embrió688