A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

mogatnunk az olyan helyi kezdeményezéseket is, mint pl. Tiszai Lajos VasárNapja, vagy a Münnich Ferenc Társaság tervezett megyei lapjai. — 10. o. Az elvi-tartalmi munkamegosztás jónak tűnik a Népszabadság és az Új Fórum között. (Más cél, más jelleg, más olvasói réteg.) — 11. o. A megyei lapok káderhelyzetének (utánpótlásának) és a szerkesztőségek alkotói légkörét feszítő tényezők felülvizsgálata az egyik legsürgetőbb teendő. Szabó István MSZMP Szolnok Megyei Bizottság I. titkára 5. sz. függelék [Révészné Kéri Anna írásban beadott hozzászólása] Tisztelt Központi Bizottság! Sajtópolitikánk mai helyzete és az alapszervezetek tevékenysége közé párhuzamot lehetne állítani. A tavaly májusi értekezletig: beleszóltunk, irányítottuk, meghatároztuk és megszabtuk tevékenységü­ket. Most bíráljuk őket, hogy nem tudnak a politikai folyamatokban teljes mértékben partnereink len­ni. A KB-üléseken már többször kaptunk tájékoztatást a régi sajtóirányításról. „A régen semmit, ma mindent lehettel" — zavarokat okoz egész politikai életünkben. A sajtó hatalmi kérdés. Nem mind­egy, hogy a párt megtartja-e e téren kulcspozícióit, mert ha nem, elveszti kapcsolatát az emberekkel. Ma a sajtó és ezen belül a pártsajtó nincs monopolhelyzetben. A mi megyénkben is van már igaz tanács és vállalatok által finanszírozott, de független lap. A megyei pártlapnak tehát versenytársa van. Sajnos nem azonos versenyfeltételekkel. Míg a régi pártlapoknál elavult technológiával, felszereltséggel és kevesebb bérrel dolgozó újságíróknak kell a frontvonalon dolgozni, addig kimagasló bér és a legkorszerűbb nyomdatechnológia segíti az új lapok munkáját. Statisztikai adat, hogy a januári áremelések után a legnagyobb visszaesés a Népszabadságnál volt 34,2%, míg az összes megyei pártlapoknál csak 24,3%. Ehhez még hozzáteszem, hogy három megyei lap — Heves, Tolna, Nógrád — kivételével nyereségesek a lapok, jelentős anyagi bevételt jelentene az MSZMP-nek. Ezekkel az adatokkal csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ilyen fontosságban is kezeljük a megyei pártlapokat. Az anyagban nem érződik ennek súlya. (Szóbeliben erre kaptam választ.) A majdnem 1 millió pél­dányszám a legszélesebb közösségekkel veszi fel a kapcsolatot. Igen, igazi alkotói műhelyeknek kell létrejönni, hogy közvetlen élő kapcsolat tudjon kialakulni az olvasókkal. Ma a fiatal újságíróknak jó nevelőiskolát jelentenek a megyei lapok, de csak ugródeszkának tekintik, hisz nincs perspektíva számukra. Frontvonalat említettem, ahol összemosódnak a napok, eltűnik a vasárnap és nem 8 órai munka után esik ki kezünkből a toll. A lapok jelenlegi formája nem tükrözi a rengeteg emberi megterhelést. Ne általánosítsunk a sajtóbírálatoknál. Konkretizáljuk, melyik sajtóról van szó. Anyagi eszközökkel áldoznak a megyei pártsajtókra. Meg kellenne újból vizsgálni, nem lehet-e visszaállni a hétfői újságszünetre. Tájékoztatás kapcsán szeretném felvetni a KB-anyagok késői kikézbesítésének gondját. A mostani anyagot pénteken 10 ó [rakor] kaptam kézhez. Amennyiben a Pol. Biz. nem tudja biztosítani az 1 he­tet, akkor a KB-üléseket is később kell összehívni. Ezt már felvetették mások is itt a KB-ülésen. Révészné Kéri Anna Somogy megye Kézzel írott tisztázat 686

Next

/
Oldalképek
Tartalom