A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
nyezi, hogy ezeknek a kérdéseknek egy tárgyszerű, nyugodt, higgadt áttekintésére kerüljön sor. Ez lett volna tehát az egyik kérdéskör. A másik: a Belügyminisztériumban tárolt anyagoknak a sorsa. Ezzel a szövegfordulattal élve, úgy alakult, hogy a Belügyminisztériumban meglehetősen nagy mennyiségű, és most már lista alapján áttekinthető perirat, peranyag, nyomozati anyag van tárolva. Annak idején ez politikai döntésnek a következményeképpen alakult így, abból kiindulva, hogy ezeknek az anyagoknak a biztonságos őrzése a Belügyminisztériumban oldható meg. Ez az intézmény természetesen működött. Ugyanakkor joggal vetődött fel az a kérdés, hogy ezeknek az iratoknak a tárolására nem igazán ideális megoldás az, ami ma kialakult, és rendezetlen legfőképpen ezeknek az anyagoknak a hosszabb távú hozzáférhetősége. Ezért a Politikai Bizottság ezt is mérlegelve, arra az álláspontra jutott, hogy törvényesen rendezni kéne ezeknek az iratoknak és más iratoknak az irattári, levéltári elhelyezését. Egyben bizonyos politikai szempontból még nyilvánosságra hozatalra nem érett, nem alkalmas ügyeknek pedig jogszabályban kellene a hozzáférési tilalmát meghatározott időszakra megjelölni, illetve egy államilag szabályozott eljárási rendet e tekintetben kialakítani. Tekintettel arra, hogy igen nagy anyagmennyiségről van szó, amelyiknek csak egy kisebb része az, ami a Párttörténeti Intézet gondozásába kerül. Itt is arra kérnénk felhatalmazást, hogy kezdődjön meg ennek az iratanyagnak és nemcsak iratanyagnak, hanem egyéb ott lévő dokumentumoknak is az alapos átolvasása politikai és jogi szempontból. Ezt követően szülessen állami döntés arra vonatkozóan, hogy ez az iratanyag hová kerül, ki számára férhető hozzá, illetve mi az az anyagmennyiség, tartalom, amelyik hozzáférését egyelőre nem lenne célszerű biztosítani. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm Fejti György elvtársnak az előterjesztését. Megkérdezem, hogy kinek van kérdése az előterjesztéssel kapcsolatban. Tessék Molnár Magda elvtársnő. Utána Romány Pál elvtárs, Aczél elvtárs. MOLNÁR MAGDA elvtársnő: Tisztelt Központi Bizottság! Én örömmel üdvözlöm a Politikai Bizottságnak azt a döntését, hogy ezeket az ügyeket előveszi és megvizsgálja. A múltnak egy olyan hatalmas szelete, egy olyan örökség, amivel már régen szembe kellett volna nézni. Azt hiszem, hogy csak így, a felsorolás alapján nem is tudjuk, hogy ez emberek tízezreit, százezreit, vagy tulajdonképpen hány embert érint. Én mindenképpen a nyilvánosság mellett vagyok, de néhány kérdésem is van. Hány tagú a történész bizottság, amelyik ezt vizsgálni fogja, pontosabban, hogy elegendő számú-e, hiszen itt hallatlan mennyiségű iratot kell kézbe venni, forgatni. Van-e valami munkahipotézis, hogy kérés alapján foglalkoznake egyes ügyekkel, vagy mi történik? Tehát aki úgy érzi, hogy sérelem érte, kell-e kérvényezni valahol, és akkor aszerint mennek, vagy egyszerűen előveszik az aktákat. Tehát hogy szereznek azok az emberek tudomást arról, hogy éppen kiről van szó? Hát ha az internáltakat is hozzávesszük, akkor ez egy hallatlanul nagy szám. Na most azt a jelenlegi helyzetben szerintem semmiképpen nem lehet tenni, hogy elkezd a bizottság dolgozni és majd 5 év múlva jelenti, hogy átrágta magát az iratokon. Ez a világon senkit nem fog kielégíteni. Tehát előre elgondolt, megfelelő létszámú, alapos, munkahipotézissel nekiinduló tisztességes bizottságra van szükség, akár úgy, hogy menet közben ad információkat a munkájáról. És még egy dolog felvetődik, hogy itt nemcsak politikai rehabilitációról van szó, ezeknek az embe393