A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Az ellenzéki erők szélsőséges szárnya élezi a viszonyt, az együttműködés ellen lép fel, és a rendszerrel szemben hangolja a befolyása alatt lévőket. Mi a taktikájuk? Mindenekelőtt az, hogy az MSZMP-t többfelé kell darabolni; felbontani egy reformszárnyra, illetőleg egy sztálinista szárnyra. Ezáltal legyengülne a párton belüli centrum, üy módon csökkenteni lehet az MSZMP befolyását, ugyanakkor a tőlünk leszakadók egy része hozzájuk csatlakozik. így alakulhatna ki szerintük a reális erőegyensúly. A taktika második eleme az MSZMP hegemón szerepének formális elismerése. Ezzel kettős célt kívánnak elérni, egyrészt semlegesíteni azokat, akik a szocializmusban, mint társadalmi rendszerben bíznak, másrészt egyfajta védőernyőnek felhasználni az MSZMP-t, ami a szocialista országok számára mintegy szalonképessé teszi törekvéseiket. A taktika harmadik eleme — de ez természetes része — a hatalom megosztása, majd megfelelő időpontban annak átvétele. Mindez változatos eszközök, módszerek alkalmazásával jelenik meg. Beletartozik ebbe minden értékünk tagadása, a politikai alapintézményeink, köztük a parlament, a tanácsok, a fegyveres testületek elleni bizalmatlanság szítása. Ezt azért fejtettem ki ilyen részletesen, hogy a helyzetet világosabban lássuk, ne legyenek illúzióink: politikai ellenfeleink egy része — amennyiben ez nyilatkozataikból kikövetkeztethető — nem a szocializmust akarja megjavítani, hanem békés eszközökkel megdönteni. Nem a gondokban akarnak osztozni, hanem meglévő gyengeségeinkre építve egy restaurációt végrehajtani. Lebecsülhetjük-e az ellenzéki erőket? Le sem becsülhetjük, de túl sem értékelhetjük őket. Igaz, hogy ma még nem képeznek számottevő politikai erőt, nincs teljesen kiérlelt programjuk, de az elkövetkező évek gazdasági fejlődésével együtt járó feszültségek megnövelhetik táborukat, kiszélesíthetik befolyásukat. Ezért indokolt a kérdés felvetése: az idő nekünk, vagy az ellenzéki erőknek dolgozik? Szerintem ez tőlünk függ, erőnktől, tömegbefolyásunk alakulásától. Én meg vagyok arról győződve, hogy az idő nekünk segít. A jelenlegi helyzetben nagyon fontos észrevenni és bátorítanunk a pártértekezlet óta kibontakozó értékes, új, pozitív folyamatokat is. A felszínen látható minden negatívjelenséggel együtt is alapvetően a Központi Bizottság által megjelölt irányban és ütemben, a pártértékezleti állásfoglalás, az annak végrehajtására elfogadott feladatterv alapján folyik a munka, bár nem elég dinamikusan és hatékonyan. Ennek hatására biztató változások érzékelhetők a politikai közéletben. Jelentős mértékben erősödik, gazdagodik a párttagság és az egész párttagság ismerete a valóságos helyzetről, a pártértekezletet megelőző időszakról. Ennek persze része az erősödő kritikai szellem, némelyeknél a bizalom megrendülése is, de a jövő szempontjából mégis sokkal fontosabb, hogy világosabban látszik az a tényleges mozgástér, amelyen belül haladnunk kell és lehet. Oszlanak az illúziók, növekszik a realitásérzék, a közös felelősségtudat. Terjed az a józan felismerés, hogy egyedüli kiút számunkra a gazdaság teljesítményének növelése, ehhez pedig mindenekelőtt dolgozni kell, nem többet, hanem hatékonyabban, jobban és a változó feltételekhez folyamatosan alkalmazkodva. Ez a felismerés megnyilvánul a gazdasági vezetők, a műszaki-gazdasági értelmiség nagy többségénél és igen sok munkásnál is, kreatív gondolkodásban, a helyi lehetőségek keresésében, találékony feltárásában. Társadalmi méretekben érezhető a rend és a biztonság, a politikai stabilitás meg7