A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

kú félelmet abban a vonatkozásban, ha ezt a problémát túl gyorsan és túl hangosan közelítjük mi meg, és vizsgálgatjuk, nagydobra verjük. Ez a szovjet vezetésnek odahaza újabb terhet jelenthet, és túl sok fronton nyitottak eddig is, ezért tehát én rendkívül indokoltnak tartom azt a kérésüket, hogy higgadtan, körültekintően és korrekten közelítsük meg ezeket a kérdéseket, együtt. Nekünk az az érdekünk, hogy a szovjet vezetés helyzete könnyebb legyen és megszilárduljon, nem pedig az, hogy nehezítsük a gondjaikat. Felvetődött, hogy alapkérdésben a vezetésben nincs egység. Kérem, én változatlanul tiltakozom az ellen, hogy itt hatalmi harc lenne. Ebben a vezetésben nincs hatalmi harc. Miben van egység? Mert úgy fogalmaztak többen, hogy alapkérdésekben nincs egység. Kérem, az alapkérdésekben egység van. Mindnyájan szocializmust akarunk és másképpen működő szocializmust, mint ami eddig működött. Én ezt egy alapvető kérdésnek tartom. Ebben köztünk teljes egység van. Hogy hogyan fog működni, ezt még senki nem tudja közülünk megmondani. Vegyestulajdonú gazdaságot akarunk. Ebben teljes egység van közöttünk. Semmilyen vitát nem tudok, hogy lenne közöttünk. Hogy kétsíkú és lassan már harmadik síkú reformot akarunk, ebben nincs köztünk semmi. A harmadikra arra gondoltam, hogy a kultúrában, és a szellemi életben is új megközelítési módra van szükség, nemcsak a politikai szférában, és nemcsak a gazdasági szférában. Vagy ha leegyszerűsíthetem, akkor az alépítményben és felépítményben. Abban sem, hogy mi ennek a reformmozgalomnak a fő tartóoszlopa, sem a gazdaság kérdését illetően, sem a politikai reformokat illetően nincs köztünk véleménykülönbség. Abban sincs, hogy nyissunk a világ felé. Nyissunk a gazdaságban és nyissunk a politikában. Tessenek elvtársak végiggondolni, közösen beszéltünk róla. Az elmúlt másfél év alatt tovább folytattuk, talán valamivel dinamikusabban, vagy azt nem is merem mondani, de azt merem mondani, hogy tovább folytattuk a nemzetközi kapcsolatépítő munkát. Tehát nem tört meg ezalatt az időszak alatt ez a tevékenység. Nem tartom Dél-Korea elismerését valami óriási hőstettnek, de azért hadd mondjam meg, hogy nem keveset töprengtünk, hogy az előnyök mellett milyen kockázatot és milyen hátrányokat vállalunk fel ezzel. Azt is hadd mondjam meg, senkivel nem akarunk mi ezekben versenyt futni, de azért nem lehet azt egy vállrándítással elintézni, hogy mikor lépjük meg pl. az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok — úgy tudom, úgy kell fogalmazni — helyreállítását, mert ugye ott fel van függesztve. Ezeket csak azért mondtam, mert közöttünk nincs vita. Akkor miben van? Két dologban. Az egyik, úgy érzem, hogy a hazafiság, a hazaszeretet, nemzeti politikánk és a nacionalizmus közötti határmezsgyét nagyon szűkre szorítottuk össze. Itt látok veszélyeket, nem elvi a különbség, inkább politikai megítélésben* a különbség, és nem elvi. Itt senki nem akar nacionalista politikát folytatni, inkább azon van a vita, hogy hol az a pont, ahol ez a kettő összemosódhat. Másik, amiről itt ma is szó volt, hogy milyen ütemben, hogyan hajtsuk végre a reformprogramot? Milyen ütemet diktáljunk? Mennyit bírnak el a feltételek, mennyit bír el a magyar társadalom, mennyit bír el a nemzetközi közeg? Mert ezek különböző megközelítési módok. Ebben van közöttünk véleménykülönbség. Kérem elvtársak! Ha ezt dramatizáljuk, hogy ilyen kérdésekben nincs egység, akkor közöttünk nem lesz egy év múlva semmi vita! Mert én emlékszem arra az időszakra, amikor nagyon nagy volt az egység, csak éppen nem volt közös gondol180