A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ügyeletes bűnbakot kitatálunk, és azt hisszük, hogy ezzel a lelkiismeretünk megnyugodott, és elrendeztük az ügyeket. Ez pedig sem a jelennek, sem a múltnak, sem a jövőnek nem segít. Fontosnak tartom azt az észrevételt, hogy elemzéseink a nyilvánosság előtt történjenek, ne titkolódzunk, nincs mit eltitkolnunk, sőt nyerhetünk vele, ha mi lépünk először tapasztalatainkkal, saját szellemi termékeinkkel, saját politikai élményanyagainkkal. De a rendet magunk számára alakítsuk ki. A rend, és ebben is egy értelmes politikai technológia, nem legyengíti a politikai elemzést és a politikai munkát, hanem megerősíti. Itt szeretném megjegyezni — Pozsgay elvtárs ezt elmondta a Politikai Bizottság ülésén, itt a KB ülésen nem, ezért most őt ismétlem —, hogy sem a Politikai Bizottság részéről, sem a Központi Bizottság részéről a kiküldött munkabizottságot semmifajta olyan nyomás nem érte, hogy véleményét igazítsa valamilyen megrendeléshez. Ezt mint elvet és gyakorlatot minden bizottság munkájához a jövőben is fenn kell tartani, mert másként nem lehet a tényekkel szembenézni, és nem lehet tiszta viszonyokat teremteni. Ne haragudjanak érte, hogy ezt így hangsúlyoztam, nem akarok senkit gyanúsítani, hogy ilyen szándék lenne benne, de én azt elfogadom, amit Pozsgay elvtárssal — amikor erről beszélgettünk, hogy erre az interjúra hogyan kerüljön sor, meg miképpen —, azt az érvelését, hogy volt időszak, amikor ennek káros politikai következményét a mozgalom szenvedte meg. Tehát van alapja annak a félelmünknek, hogy ez esetleg meghonosodik. Én nem hiszem, hogy ez a Politikai Bizottság és ez a Központi Bizottság elfeledkezne erről a tanulságról. Itt azonban szeretnék egy megjegyzést tenni: Pozsgay elvtárs első felszólalásában volt egy mondat, manipulációk is történtek, hogy az albizottság és a bizottság vezetőjét szembeállítsák, nem nagyon értem ezt a mondatot, erről nem tudok. Ha ez valóban így van, nem mehetünk el mellette szó nélkül, bárki részéről történt is. (Közbeszólás: ez nem a KB területén történt!) Bocsánat, én ezt nem értettem pontosan, és felírtam magamnak, megnéztem a jegyzőkönyvben, pontosan így van megfogalmazva, tehát amit hangsúlyozni akarok, ez a lényeg: ha nem fogunk tiszta politikai viszonyok és emberi viszonyok között a politikai kérdésekkel foglalkozni, akár a múlt, akár a jövő kérdései ezek, akkor nem fogunk tudni ilyen bonyolult viszonyok között eleget tenni megbízatásunknak. Én úgy látom, abban egyetértés van közöttünk, hogy a tudományra tartozó elemzések nem tartoznak a politika színpadára, de a társadalomtudományokban, főleg a történettudományban viszonylag kevés kérdés van, amiből nem lehet politikai következtetéseket levonni. Nem menthetjük fel magunkat az alól, hogy a tudományos kutatómunka politikai konzekvenciáit itt fogalmazzuk meg. Na most itt nem jutottunk el a bizottsági anyag kapcsán sem addig, ameddig el kellett volna jutnunk, itt további vizsgálódásra van szükség. Szerintem ha az anyag nyilvánosságra kerül, és Önök megszavazzák, hogy így kerüljön nyilvánosságra ahogy van, akkor ehhez a pártszervezetek, tudományos kutatók, nemcsak párttagok, pártonkívüliek is, a politikai tanulságok összegezésénél is, nagyon sokat segíthetnek nekünk. És erre támaszkodni kell, és az egész esztendőben van időnk, hogy szellemileg átrendezzük [rendszerezzük]. A beszámolóban megfogalmazott 1956-os minősítéssel kapcsolatos véleményt alapállásnak, a felszólalók döntő többsége — nem mindenki — elfogadta. Én azt kérem a Központi Bizottságtól, ha elveinkkel ez nem ellentétes, azt a megközelítést 178