A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

sadalmi támogatást is kaptunk, a gyakorlatban azonban a program megvalósulását már nehezebben élik át az emberek. Szavakban szinte mindenki vállalja a célokat, de a szívós, kitartó munkát már sokkal kevesebben. A gazdasági szerkezetváltást elkerülhetetlennek, sőt kívánatosnak tartják, de a velejáró negatív következményeket elutasítják. Az 1987 szeptemberében elfogadott kormányprogram realizálásán dolgozunk. Nem teszünk többet, mint amit elfogadtunk, mégis igen erős a társadalmi ellenállás. Nem tudtunk tehát leszámolni a már hosszabb ideje meglévő illúziókkal. Változatlanul sokan azt hiszik, hogy elegendő egy jó határozat, új személyek beválasztása a vezetésbe, s ezzel megoldódtak gondjaink. Pedig a neheze, a szívós, következetes munka nagyobbik része még csak ezután következik igazán. Az is az okok közé tartozik szerintem, hogy a páltmozgalom túlságosan a belső ügyeivel volt elfoglalva, a pártértekezletek szervezésére koncentrálta energiáit, és eközben nem kapcsolódott elég határozottan és kezdeményezőén a politika, a társadalom, az ország reálfolyamataihoz. Az elmúlt tíz hónap a párt szempontjából értékes időszak volt. Felgyorsult a párt öntisztulása, erőteljes és eredményes törekvések jelentek meg a mozgalom megújítására. A morális igényesség tekintetében nőtt a közösségek szigora a vezetők munkája, magatartása iránt. Önállóbb, öntevékenyebb közéleti tevékenység bontakozott ki. Mindez azonban azzal járt, hogy a pártmozgalom nem volt eléggé jelen a politikai közéletben. A kialakuló válság okai között látom a gazdasági és politikai reformfolyamatok gyors ütemét. Tudom, ez vitatható. Nekem azonban az a véleményem, hogy ez a zömmel általunk diktált tempó két veszéllyel jár. Egyrészt sem saját tagságunk, sem a társadalom nem tud eligazodni a részdöntések sokaságában, nem látja még a fejlődés fő irányát. Ezért a vezetésnek szűkül a társadalmi bázisa, másrészt felbomlás fenyegeti a gazdasági és a politikai reformfolyamatok összhangját. Ez azért veszélyes, mert a társadalom figyelmét eltereli sorsdöntő kérdésekről, mindenekelőtt a gazdaságról. Nem látják tisztán, a gazdasági reform csak a gazdasági törvényszerűségek tiszteletben tartásával vezethet eredményre. Itt nem elég csak az elhatározottság, nemcsak megfelelő idő kell, hanem tárgyi feltételek is szükségesek. Míg a politikai folyamatok útjában nem állnak ilyen szigorú korlátok, sok minden mindössze elhatározás dolga. A kettő nem keverhető össze büntetlenül, mert gazdasági összeomlás következhet be, s a politikai pluralizmus gazdag lehetőségei ingatag talajra kerülhetnek, semmivé válhatnak, mielőtt még szervesen beépültek volna gyakorlatunkba. A gazdaság strukturális problémái, hatalmas adósságállományunk kezelése kikerül a figyelem középpontjából, és a politikai intézmények korszerűsítése nem az előbbiek megoldási feltételeinek megteremtését szolgálja, hanem éppen azokat gyengíti. Hamis és egyoldalú az a beállítás, hogy a gazdasági kibontakozás előfeltétele a politikai reform végigvitele. Ez a szétválasztás a belpolitikai mozgások ellenőrizhetetlenné válásához, katasztrófához vezetne. Csakis a kettő szerves egysége a szilárd biztosíték. A kialakult válság okai között kell számba vennünk a tájékoztatásban, benne a tömegtájékoztatásban meglévő torzulásokat, szélsőségeket. A nyilvánosságról, a tájékoztatásról, a pártsajtóról és egyéb tömegtájékoztatási eszközökről határozott véleményünk van. Márciusban a Központi Bizottság elé terjesztjük vitára és jóváhagyásra. A Központi Bizottság, a Politikai Bizottság, a munkabizottságok ülései5