A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

az üzemekben, amikor leülünk párttagokkal beszélgetni. És úgy gondolom, a leg­nagyobb hibánk az volt az elmúlt tizenvalahány hónapban, tavaly május óta, 12 hó­naj) óta, hogy mindig késésben voltunk. És a mai napra is, én úgy gondolom, hogyha Horn elvtárs ezt az elemzést Nagy Imre szerepéről a februári ülésünkön mondja el, amikor Katona Imre elvtárs fölve­tette, hogy kérem szépen, ezt a témát nem lehet lezárni Nagy Imre szerepének átér­tékelése nélkül, ha akkor tárgyalunk erről, akkor mi lennénk lépéselőnyben, és nem ilyen lépéshátrányban, mint amibe sajnos most újfent kerültünk. Én nagyon óvok mindenkit ma, aki ma politikával foglalkozik a mi pártunkban, hogy próbál­juk egyszer utolérni saját magunkat [sic!]. BERECZ JÁNOS elvtárs: Köszönöm szépen. Boros László elvtárs következik, utána Deák László elvtárs. BOROS LÁSZLÓ elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Előzetesként szeretném azt elmondani, én tartok tőle, hogy azzal a döntésünkkel, miszerint ma fejezzük be a központi bizottsági ülést, nem biztos, hogy jót tettünk, mert valóban olyanok ezek a hátralevő témák, amelyeket meg kellene tisztességgel tárgyalni. Nem vagyok abban biztos, jót teszünk-e azzal, ha végére hagyunk témákat két hozzászólással vagy annyival sem, közfelkiáltással megszavazva, arról nem is beszélve, hogy más­nap odahaza a párttagság meg szétszed bennünket. Ennyit előzetesként. A pártértekezlet, illetve a pártkongresszussal kapcsolatosan nagyon fontosnak tartom, hogy politikai programnyilatkozat legyen. Egyvalamit viszont jó lenne, hogyha elkerülnénk, azt, ami tavaly májusban történt, hogy kialvatlan szemű szer­kesztőbizottság vasárnap reggel olvasásra odaadta az anyagot. Ezt mindenképpen el kell kerülni. Akkor a vita alapján a szerkesztő bizottság állítsa össze, rá egy hét­re, két hétre, és a KB akkor foglaljon állást. A másik dolog, amit szeretnék elmondani: a pártelnök kérdésében. Én csak egyetlenegy gondot látok, azt, hogy — ami már elhangzott a vitában — a tagsá­gunknak meg kell mondani, miről van szó. Meg kell mondani, hogy miről van szó, mi az elnök helye, szerepe, és akkor tudni fogják azt, hogy mit akarunk velük meg­beszélni. A legutóbbi ülés után, amikor kérdezték, hogy most hogyan van ez, hát a Kádár elvtársnak volt kitalálva ez az egész dolog. Most akkor minek új elnök? Éppen azért, mert nem vezetjük föl ezeket a dolgokat, és tulajdonképpen ehhez csatlakozik az én aggályom a nagy választmánnyal kapcsolatban. A lehető legjobb dolognak tartom, azt meg kell mondani. Csak nehogy abba a hibába essünk, hogy megint lóverseny, kitalálunk valamit, dobáljuk a számokat, és nagyon hamar ke­resztül akarjuk vinni. Ha van valami, amit nem lehet a tagság nélkül eldönteni, ak­kor ez azok közé tartozik. Ne vállaljuk mi itt fel azt, hogy a tagság nevében eldönt­sük, mi legyen, hogyan legyen, mert holnap már biztos, hogy támadni fognak bennünket. És nem azért, mert azt vitatják, hogy nem jó a döntés, hanem azért, hogy milyen alapon vállaltuk fel ilyen horderejű kérdésben a döntést helyettük. Tehát mindenféleképpen ki kellene érlelni ennek a variációit: mekkora legyen az a nagyválasztmány, hogyan jöjjön létre, milyen nagyságú legyen, és az a Köz­ponti Bizottság, vagy nevezzük aminek akarjuk, az milyen összetételben és hogyan üljön össze, hatáskörök, jogkörök és minden egyebek tisztázva, esetleges alternatí­vák. Ezt tegyük oda a tagságnak, és el tudom azt képzelni, hogy ezen a kongresszu­son döntsünk arról, hogy a jövő évben soros kongresszusra ezt a megoldást, amit a tagság eldönt, azt fogjuk végigvinni. 1015

Next

/
Oldalképek
Tartalom