A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

állásfoglalását

52 a kiegyezés szándéka, a politikai megnyugvás szándéka vezette, hiszen itt egy népharagfélét érzett az ember ezzel a létesítménnyel szemben, és hozzáfűzném: rendkívül intoleráns és felszított hangulat övezi ezt az egész ügyet. Nagyon félek attól, megint abba a hibába esünk, hogy őszinte és teljes tájékozódást biztosítunk, és ez a későbbiekben fog nagyon súlyos, politikai téren is jelentkező visszahatással járni. Most egy nagy eufória van, amiben én nagyon szívesen osztoznék, vagy osztoztam volna, ha 5—6 évvel ezelőtt születik ez a döntés. A Központi Bizottság nehogy azt higgye, hogy most valami lobby nevében foglalok állást, áramlattal szemben. Megemlítem, hogy én már akkor elleneztem ezt a létesítményt, amikor még nem volt Duna Kör, mert úgy éreztem, hogy nem vagyunk elég gazdagok, hogy betonba fagyasszuk a pénzünket, és az egész rendszert sem tartottam műszakilag helyesnek. Es amikor a bősi erőmű megindult, akkor ennek a testületnek az illetékes funkcionáriusa felé adtam egy javaslatot, hogy kezdjünk politikai tárgyalást Csehszlovákiával annak érdekében, hogy a nagymarosi vízlépcső elhagyására, vagy tartós halasztására legalább valamiféle közös megoldást lehessen találni. Ma én ezt a lépést nem tartom jónak, nem tartom szerencsésnek, legalább két alapvető okból. Az egyik, hogy azok a kedvezőtlen környezeti hatások, amikről sok szó esik, legnagyobbrészt és legsúlyosabb mértékben nem Nagymaroshoz, hanem Bőshöz kapcsolódnak. [És a dunakiliti-] tározóban a leülepedés, a Szigetközben a talajvízszint-változás, vagy a Duna átterelése miatt, azon a 30 km-es szakaszon a nagy Dunából egy kis vízhozamú folyóvá válás akkor is bekövetkezik, ha Nagymarost nem építjük meg. Ezeknek a következményeit, ezeknek a káros hatásoknak a csökkentésére vagy megszüntetésére akkor is vállalni kell, ha Nagymarost nem építjük meg, és a társadalom azt hiszi, hogy a nagy környezeti hatásokat a nagymarosi ügy elhagyásával megússzuk. Holott, nem ússzuk meg ezeket. A másik pedig, igaz, hogy a következő két-három évben néhány milliárdot meg lehet takarítani, de ez nem jelent tényleges erőforrás-bővítést az ország számára, mert az azt követő időben ennek sokszorosát ki kell adnunk, akár tetszik, akár nem, méghozzá úgy, hogy ez az ország [számára] semmiféle hasznot, előnyt nem biztosít. Tehát az a mérleg, hogy többet kell akkor kiadnunk, ha nem építjük meg, mintha megépítjük. Nagyon, nagyon kérdéses, hogy a politikai légkör átmeneti lecsillapítása megéri-e azokat az áldozatokat, amiket hozunk, mert biztos, hogy az ellenzék, ha itt győzelmet ér el, akkor a következő akciót fogja előszedni, valószínűleg a Paksi Atomerőművet vagy mást, és kezdődik a probléma elölről. Rám nagyon nagy hatást tett a múlt ülésen Devcsics elvtárs hozzászólása, amikor arról beszélt, hogy mi nagy horderejű ügyeket nem sikerélményként élünk meg, amiket ebben a teremben határoztunk el. Es tényleg, nem lehet ma megítélni, hogy az utókor mit fog a magyar történelem szempontjából nagyobb jelentőségűnek deklarálni, a jogállamiság, a többpártrendszer, a párt jellegének az átalakítása, a gazdaság struktúrájának az átalakítása, a külpolitikai irányzatunk megváltoztatása; valóban óriási horderejű történelmi lépések. Függetlenül attól, hogy mi a kiindulópontja ezeknek a gondolatoknak, ha egy párt képes volt a történelmi szükségszerűséget felismerni, ha képes volt a társadalom igényét fölmérni, és a külső feltételeket megítélni, és ennek alapján elhatározásra tudott jutni a hatalom birtokában, hogy ezeket a nagyon nagy horderejű lépéseket megteszi, akkor ez a párt nagyon sokat, nagyon jelentős dolgokat tett. Én úgy érzem, ebben a választási küzdelmünkben meg kell találni a módját annak, hogy ezeket a fejleményeket kiaknáz1005