A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Nehezen értik meg a párttagok, hogy a pártban politizálni kell, és nem termelési tanácskozásokat tartani. Többen felvetették, hogy mit fognak csinálni, amikor munkásképviseletként, munkás párttagként az adott terület szószólói voltak, el sem tudják képzelni, hogy a lakóhelyen miről fognak majd beszélni. Azt hiszem, hogy amikor a kongresszus tisztábban, érthetőbben meg fogja mondani a „hogyan tovább" ot, lecsillapodnak a kedélyek, akkor ez az átmeneti folyamat is le fog tisztázódni, s azt hiszem, bátrabban szembe lehet nézni [siet]. A csökkenés megállapítása csak egyféle módon lehetséges, ha meghallgatjuk a tagság véleményét, és azt hiszem, hogy ez egyfajta jelzés is lehet, amikor a kongresszus mellett döntünk, ha ezen véleményekre alapozva fogunk dönteni és befogadható, mindenki számára közérthető programot fog a párt meghirdetni. Azt hiszem, hogy ma a jövő tennivalóin van a súly, azzal kell foglalkozni, és nem azzal, hogy ki milyen szervezetnek a tagja. Tudomásul kell venni a jelenlegi helyzetben, hogy a fellendülő gazdasággal nem számolhatunk, és ezért az MSZMP megítélése is olyan, hogy amilyen a gazdaságunk, olyan a vezetésünk. Úgy gondolom, sikeresebb választásolt elé nézhetünk — bármennyire is ellentmond néhány elvtársunk hozzászólásával, helyesebben Grósz elvtárs is említette, hogy a választásokra nem tudunk így kellőképpen felkészülni —, én azt hiszem, hogy egyfajta tömegbázist is lehet ezzel szerezni. A pártban lesz egyfajta egészségesebb mozgás, érezni fogja a párttag, hogy számíthat a pártra, s azt hiszem, hogy a választásoknál is az ő szavazatában érvényre lehet ezt majd juttatni. Igaz, nem lennék tisztességes, ha nem említeném meg azokat a leveleket is, amikben úgy fogalmaznak, hogy nem kell pártkongresszus, hanem dolgozzunk már végre, mert újabb passzivitást fog eredményezni, mert azt várjuk, hogy a kongresszus majd mindent meg fog oldani. A harmadik megjegyzésem sokkal rövidebb lesz. Az elmúlt hetekben és hónapokban mindannyian éreztük, hogy sok kritikát kapott a Központi Bizottság, személy szerint én is, mint a Központi Bizottság tagja. Ugy ítélem meg, hogy tisztességesen fel kellene készülni a rendkívüli kongresszusra, az alulról jövő építkezés, a küldöttállítás lehetőségét meg kellene adni, és egységesen le kellene mondania a Központi Bizottságnak. Elképzelhetőnek tartom, hogy lenne, aki vissza kerülhetne a tagság akaratából, lenne olyan is, akit nem választanának vissza, és olyan is természetesen, aki nem vállalja tovább ezt a munkát. Nem szabad ebből presztízskérdést csinálni, szembe kell nézni, ha vállaltuk a jót, szembe kell nézni, és vállalni kell a rosszat is. Nem reagálni akarok a hozzászólásokra. Szimpatikus volt a dunaújvárosi első titkár javaslata az országos választmány kérdésében. Én ezzel tudnék azonosulni. Egy megjegyzés hadd kívánkozzék ki belőlem, Grósz elvtárs. Ilyenkor lehet hallani vidéken, amikor információt kaptunk Grósz elvtárstól Pozsgay elvtárssal kapcsolatosan, holnap ez vidéken úgy csapódik le, hogy ugyan mondjad már Mari, mi volt? A Grósz meg a Pozsgay vitatkozik, hogy már megint nincs jól? Ebből van a félreértés, hogy nincs egység a Politikai Bizottságban. Amikor most hallottuk Grósz elvtárstól, hogy nem is tudjuk, hol járt Pozsgay elvtárs, hogy egyáltalán milyen rendezvényeken vett részt, ez már vidékre korántsem így jut el, ahogy Grósz elvtárs mondta, hanem mindenki hitelesen akarja hallani tőlünk, hogy mondjátok már mi van? Holnap talán az utcára már nem így fog kikerülni, ahogy ma Grósz elvtárstól hallottuk, és ezért van az, hogy sokszor, sok esetben azt mondják, nincs 991