Francisci Döry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 19. Budapest, 1989)
A dekrétum fogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában
elsősorban a dekrétum bevezetői — erre nézve vajmi kevés támpontot adnak is. A királyi oklevélben megjelent dekrétumok bevezetőiben ugyanis a király személye — nyilván nem minden politikai cél nélkül — rendszerint háttérben áll, a törvények alkotói a rendek, akik hol önállóan (1458,1459, 1464), hol az uralkodóval való előzetes tanácskozás alapján (1462, 1463, 1467, 1472, 1475, 1478, 1482) alkotják a törvényeket és terjesztik eléje (obtulerunt, presentaverunt) jóváhagyásra. Kivételt képeznek az 1470-i, 1481-i, 1486-i dekrétumok, amelyekben, mivel bevezetőik szerint a király és a rendek együttes alkotásai, elmarad a törvényeknek a király elé terjesztéséről szóló formula is. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a királyi kezdeményezés csak erre a néhány esetre szorítkozott volna, bár az is kétségtelen, hogy a törvények jó része a rendek előterjesztésén alapult. Az országgyűlések egyfajta politikai szeleprendszer funkcióját is betöltötték, ahol a királyi politikával elégedetlenkedő rendek panaszaikat, kívánságaikat előterjesztették: kezdve a szabadságlevelek, korábbi törvények megújításával, illetve megerősítésével, folytatva a királyi kül- és belpolitika megváltoztatását követelő, a királynak az adó megajánlásáért különböző feltételeket szabó, engedményeket kívánó előterjesztésekkel (1470, 1471, 1472,1475,1482). Az uralkodó pedig részben azért, hogy az elégedetlenkedőket leszerelje, de főként, hogy az adó megajánlását biztosítsa, engedményeket tett, rendre megígérte a panaszok orvoslását és a kívánságok teljesítését. Különösen jellemző ebben a vonatkozásban az 1468-i dekrétum. A rendek a király elébe különböző rendű és rangú panaszaikat tartalmazóquosdamarticulosterjesztettek,supplicantesuteisremedium adjon. A király pedig, cupientes ... regnum ...ab omni levare inquietitudine, ut eo melius incitetur ad obsequium nostrum, a panaszoknak és kívánságoknak megfelelően mindjárt rendelkezett (statuimus). A dekrétum tehát csupán a rendek panaszain és kívánságain alapuló, illetve azokat figyelembe vevő királyi rendelkezésekből és ígéretekből áll, és így a kezdeményezést nehéz lenne a rendektől elvitatni. Az 1478-i dekrétum viszont éppen az ellenkezőjére jó példa: bár a bevezető szerint a rendek előterjesztésén alapult, de tulajdonképpen a rendeknek a király kívánságaira, javaslataira adott válaszait tartalmazza. Ha nehéz meghatározni a király és a rendek részesedését a törvényhozásban, még nehezebb annak meghatározása, milyen volt az országgyűlés ideje alatt is ülésező, immár bővített királyi tanács és a nemesség követei közötti munkamegosztás, milyen súlya volt a nemesség követeinek a törvények hozatalában, s volt-e kezdeményező szerepük, vagy részvételük mindössze abban merült ki, hogy hozzájárulásukat adták a prelátusok és bárók által megfogalmazott követelésekhez. A dekrétumokban több helyütt is olvashatunk arról, hogy a rendek unanimi voto, concorditer határoztak a király elé terjesztendő cikkelyekről (1458,1462), vagy hogy domini et nobiles ... circa dictosproventus nostros ... constituerunt reformationem (1467). Mindebből arra gondolhatnánk, hogy egyenrangú felekként, együttesen határoztak az