Francisci Döry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 19. Budapest, 1989)
A dekrétum fogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában
ország dolgairól, de hogy ez nem egészen így volt, hogy a kezdeményezés, a határozathozatal többnyire a tanácsban tömörülők kezében összpontosult, arra több jelből is következtethetünk. A királyi tanács szerepére utaló, fentebb már idézett példákon túl jó példa erre az 1474-i dekrétum is. Bár a dekrétum bevezetőjében prelati et barones ac electi nobiles egyetértő akaratáról, közreműködéséről van szó, lépten-nyomon kiviláglik a prelati et barones döntő szerepe a dekrétum megalkotásában, akik azt ki is adták, pecséteikkel megerősítették, és akiket több megnyilatkozásában maga a király is a törvénycikkelyek szerzőinek mond, anélkül, hogy szükségesnek tartaná megemlíteni a nemesi követek részvételét. 1490-ben a király országgyűlési meghívójában a nemesség követeinek Budára küldését kéri, akik diete huiusmodi et consultationi deliberationique dictorum dominorum interessé debeant. A király tehát maga is úgy tekinti az országgyűlést, mint a királyi tanács kibővített ülését, ahová ezúttal bebocsátást nyernek a nemesség képviselői is, ahol azonban minden bizonnyal elsősorban a pars sanior akarata érvényesült. Ebből a szempontból figyelemre méltó az is, hogy a nemesség politikai követelései az ezt megelőző korszakhoz viszonyítva mennyire megcsappantak, sőt szinte teljesen kiszorultak, míg a prelatusok és bárók szerepe megnőtt a törvényhozásban. így a nemességnek azok a vívmányai, amelyek az országos politikában játszott szerepük növelését szolgálták, csak töredékükben kerültek át a korszak törvényeibe (1458), jószerivel csak Mátyás uralkodásának első éveiben találkozunk velük. A későbbiekben már nem lelhetők fel, holott egyes törvénycikkek megismétlését több ízben is fontosnak tartják, sőt, nem fordulnak elő a korszak lényegesebb rendelkezéseit megismétlő 1486-i Decretum maiusban sem. Az 1446-i országgyűlés úgy rendelkezett, hogy hűtlenséget a kormányzó sine scitu consilioque et requisitione regnicolarum nem mondhat ki, a törvénynek ezt a rendelkezését azonban már Mátyás korára nem sikerült a nemességnek átmentenie, két ízben is törvénybe foglalták, hogy hűtlenséget főpapjai és bárói tanácsával mondjon ki a király (1464,1486). A dekrétum megfogalmazását Mátyás korában is a kancellária végezte, és a szöveget többnyire a rendek nevében állították ki. Két esetben fordult elő, hogy a dekrétumban végig a király beszél (1468,1470), de az is gyakori, hogy a rendek és a király felváltva szólnak a szövegben, a király részben a rendeknek hozzá intézett kéréseit ismétli meg, részben a dekrétumban szereplő kívánságoknak megfelelően intézkedik. Ez utóbbi szempontból figyelemre méltó az 1475-i dekrétum, amelyet feltehetően még az országgyűlés ideje alatt írásba foglaltak, mert a királynak a rendekkel együtt hozott határozatát csak a befejező rész után illesztették. A határozatban a király a dekrétum utolsó cikkelyében elhangzott kérésnek megfelelően gondoskodik a Sziléziába menetele óta elkövetett hatalmaskodások megtorlásáról. A törvényszövegek formába öntése tehát meglehetősen változatos, nem egységes szabályok szerint történt, és talán éppen ezt a sokszínűséget akarta kiküszöbölni a király és a rendek „együttes" alkotásának
