Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
két kinevezés között csupán annyi, hogy előbb arra érdemes, utóbb viszont arra érdemtelennek bizonyult személy jutott Kolozsmonostoron nem jelentéktelen kommendához. A magyarországi főpapságnak I. Károly király ellen 1338-ban a pápa előtt emelt panaszaiból ismeretes, hogy az első Anjou-király az egyházi javadalmakat aggályoskodások nélkül felhasználta hívei jutalmazására, és világi familiárisait szintén beültette azokba, akár tiltakozás ellenére is. 47 István apát sem lehetett közönséges kalandor, és nem erőszakkal szerezhette felsorolt javadalmait. Sőt, nem is tekinthetjük teljesen jelentéktelen személynek, ha pártfogói ennyi kommendára érdemesítették. Ezt bizonyítja az is, hogy a pápa közbelépésére 1332-ben csak Kolozsmonostort vették el tőle; többi javadalmát még 1337-ben is birtokolta. Azokat a Benedek-rend végül is pénzzel váltotta vissza magához. Birtoklásának tehát jogszerű alapja lehetett. Ez minden bizonnyal kommenda volt. Feltételezésünk szerint István 1326/27 táján nyerhette Kolozsmonostort kommendául, miután Miklós — talán éppen Broda esete nyomán — lemondott arról. Az eddigi irodalom úgy tudta, hogy István már 1324-ben apát volt, mert I. Károly ebben az évben az ő kérésére erősítette meg Kolozsmonostor 1263. évi birtokösszeírását. Erről az oklevélről azonban időközben kiderült, hogy a XIV. század végén készült hamisítvány 48 ; következésképpen ez az adat sem mond ellent annak, hogy István apátságával 1326/27 óta számolhatunk. István bizonyára méltatlan személy lehetett az apáti tisztségre, de leváltását mégsem tulajdoníthatjuk a jobbítás szándékának. Kétségtelen hibái csak ürügyül szolgáltak a pápai kúriának arra, hogy a saját emberének tekintett nándorfehérvári püspököt, Pált, újabb jövedelmekhez juttathassa. Pál püspök I. Károly király titkára és bizalmas híve volt, akit ura gyakran bízott meg fontos politikai ügyek intézésével. Dalmáciai származású lehetett, és ezért küldték főként az ország eme „részeibe", valamint a pápai kúriába. Püspöksége azonban a görögkeleti ortodoxia határvidékén terült el, kevés volt hívei száma, és kicsi a jövedelme. A király és a pápa teljes egyetértésben azért akarták Pál püspököt nagyobb jövedelemhez juttatni, hogy zavartalanabbul tehessen eleget világi, politikai megbízatásainak. Ebből a célból egyesítette a pápa Kolozsmonostor apátságát, jövedelemkiegészítés címén, a nándorfehérvári püspökséggel. 49 Bár a kúria 1332ben már foglalkozott a Benedek-rend megreformálásának terveivel, és ez az oklevél is eleven színekkel ecseteli István apát visszaéléseit, ebben a személyi cserében ismét nem egyházi, hanem politikai meggondolások érvényesültek. Pál püspök ugyanis, bár az ágostonos remeterend tagja, erkölcsileg semmivel sem volt feddhetetlenebb Istvánnál, akinek a helyébe lépett. Sőt cselekedetei még megbotránkoztatóbbak, minthogy ő szerzetes volt. így a személyi csere semmi változást sem hozott a kolozsmonostori konvent életében. 47 FRAKNÓI: Oklevéltár 1—5. 48 JAKÓ: Hamis oklevelek 131 49 THEINER I. 549—550.
