Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
általuk alapított kápolnába kívántak temetkezni, és pénzt meg szőlőt hagytak a katolikus egyház céljaira. 374 Az ilyen gyóntatok helyét azonban mindinkább lutheri szellemű prédikátorok foglalták el. Az urak szemmel tartották, hallgatja-e házastársuk a prédikációkat, gondjuk volt gyermekük vallásos oktatására, beszámoltattak nagy hírű lelkészek szónoklatairól, jóllehet közben nem szakadt meg kapcsolatuk a régi hit képviselőivel sem. Nagyúri udvarokban mindennapos téma volt vallási tézisek vitatása, néhol megfértek egymással különböző hitet valló családtagok is. Sárkány főudvarmester végrendeletének gondviselői közt egyaránt találunk katolikus püspököt és evangélikus prédikátort, s a hagyatékból is részesültek mindkét egyház képviselői, ha nem is egyenlő mértékben. 375 * A rendelkezésre álló forrásokból mintegy 330 magyarországi birtokos nemescsalád 1550 körüli helyzetéről kaphattunk képet. Számuk a paraszti sorban élő egytelkesekkel együtt 10000 fölé szökött. Nyelvük magyar volt, a magyar anyanyelvűek csupán 2 határszéli megye földjén maradtak a szlovákok, illetve románok mögött kisebbségben, és további 6-ban éltek együtt néhány százalékos kisebbséggel, másutt szórványokkal. A számbavett portaállománynak csaknem fele nagybirtokosoké (300-nál több porta uraié) volt, több mint fele igen jómódúaké (100 portán felüli birtoklókéi); igaz, a nemesek a királlyal, az egyháziakkal és néhány várossal szemben csupán a nagybirtokok kisebbik részének, a 100 portán felüli birtokokból pedig csak 2/3 résznek voltak urai. Az egyháziakat minden birtokoskategóriában meg lehetett találni, a 100 portán felüliek közt éppúgy, mint a legszegényebbek között. Öt mezőváros rendelkezett egyenként 100nál több portával. A nagybirtok tömbjei legnagyobbrészt a nyugati és északi országhatár erdős hegységeinek félkörében sorakoztak, az egytelkesek településeinek zöme pedig a hegyeken innen fekvő síkságok sávjában. A legtöbb megye birtokosainak nagyobbik fele legkésőbb a 15. század óta helybeli birtokló volt már, a védett északi tájakon ennél is több, csak az Alföld veszélyzónájában cserélődtek erősen a tulajdonosok. Mozgási irányuk érthető módon dél-északi volt. A birtokos rétegek fluktuációja nem oszlott meg egymás közt egyenletesen. A Mohács előtti századforduló nagybirtokosainak többsége pl. a század közepére másnak adta már át a helyét. Az újonnan jöttek, nemegyszer menekülők, rokon családok, máskor kihaló vagy birtokkobzással sújtott famíliák, elárvult egyházi intézmények földjét nyerhették el; beházasodással, katonai és más — főleg a királyi udvarban szerzett — érdemekkel lehetett jószághoz jutni. Az ingatlanbirtokot — főképp a Felvidék ellenségtől alig háborgatott földjén — pompás várak kastélyok, udvarházak egészítették ki, s a birtoknagysággal volt arányban a halmozódás, lépten-nyomon a világ elé tárt ékszerek, aranyedények, díszruhák értéke, mennyisége is, A század közepére a mezőgazdasági prosperitás nyomán ugyancsak elszaporodott majorgazdaságokból a nagybirtokosok — különösen a két tucatnyi leggazdagabb — kevés kivételt leszámítva kisebb arányban részesült, mint ahogyan az portaszámuk alapján várható lett volna. Legtöbb helyen a középbirtokosoké (10—100 porta uraié) volt az allodizációs vezető szerep. A szolgálatvállaló népességből különösen a termelő munkától távolabb esők koncentrálódtak a nagybirtokokon (a biztonsági, az adminisztratív és a házi szolgálat emberei). A társadalmi hierarchia leginkább rendi címekben jutott kifejezésre. Az udvar törekvése az volt, hogy a vagyoni hierarchiával lehető egyensúlyban maradjon. A bárói rend utánpótlása 374 Palásthy András 1535. évi testamentuma: Palásthyak II. 19—21. 375 NT csal. lev. 60—61, 63—64. — Arch. Nád. Lev. Sárkány Antal Nádasdi Tamáshoz 1557. jún. 30. — Komáromy 1904/Pethő. 430-431 — Thallóczy 1881. 68—70. — Komáromy 1905. 90. — Maksay 1979. 168. 5 Maksay 55
