Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
túlnyomórészt ugyancsak a legjobb módú középnemesek közül adódott, a nemességé félkatonai és más kiváltságos elemekből. A házasságkötési körök hasonlóképp illeszkedtek a vagyoni kategóriákhoz, úgyhogy egy-egy réteg párválasztási kapcsolatai legfeljebb a szomszédos réteg határterületeire terjedtek ki, hasonlóan a baráti kapcsolatokhoz. Új idők jele volt, hogy a szülők mellett nemegyszer a fiatalok igénye, hajlandósága is hangot kapott jövendőbelijük kiválasztásakor. A jómód nagyvilág előtt való szüntelen bizonygatása meg a büszkén viselt cím, rang, csak egyik oldalról mutatták a magyar nagyúr vagy nemes öntudatát. A másik oldalon ott álltak a reneszánszban oly fontossá vált személyes teljesítmények: eredményes hadvezetői, politikai, igazgatási működés és nem utolsósorban a „régi híres" családból való származás tudata. A léptennyomon adódó ünnepi alkalmak mindezek fitogtatására is jól szolgáltak: épület, berendezés, evőeszközök pompája, fényűző viselet és asztalterítés, a származást és rangot hirdető címerek, a teljesítményeket dicsőítő nagyszámú hódoló familiáris, deák, pártfogolt jelenléte. A nemességre váró új funkciók, a kor új kulturális követelményei modernebb oktatási rendszert, korszerűbb iskolákat hívtak életre, növelték a külföldi egyetemek magyarországi — nagyúri és középnemesi — látogatóinak számát. A nemesség nagyobbik fele nemcsak ismerte, hanem használta is az írást, sokan sajátították el a latin és német nyelvet, a humanista műveltség alapanyagát, az egyetemekről azonban ritkán tértek vissza grádus birtokában, fontosabb volt ennél az általános tájékozódás, a tágabb látókör megszerzése. Egyfelől magasabb műveltségű és erősödő öntudat, másfelől a harci cselekményektől kímélt tájak agrárprosperitása és terjedő allodizációja nyomán a birtokosok szilárduló gazdasági pozíciói adtak erőt a rendeknek, a báróknak s utóbb a középnemeseknek is, hogy a 16. század közepétől egyre határozottabban adjanak hangot követeléseiknek a Habsburg-udvarral szemben. A BIRTOKOK NÉPEI Nem kétséges, hogy az ország egykori népességállományának kutatója csak áttételekkel használhatja fel számításainál a rovásadójegyzéket, és volt már, aki teljesen el is vetette az ilyen kísérletek jogosultságát. A török korszaknak azonban egyetlen olyan forrástípusa sincs, amelyik a rovásadójegyzékekhez hasonló mennyiségben és az egykori Magyarországnak szinte egészére — a Partiumra és a hódolt megyék túlnyomó részére is — kiterjedően nyújtana demográfiai alapanyagot. Ezt pedig — megfelelő szűréssel és megannyi részterületen elvégzett ellenőrzőösszehasonlító müveletekkel — végül alapvető demográfiai adatok, folyamatok rekonstruálására is alkalmassá lehet tenni. E célból mindenekelőtt arról kívántunk képet kapni, hogy az 1549-ben készült 32 megyei felvételből, továbbá az azokat kiegészítő — megelőző vagy következő évekbeli — 15 felvételből hol milyen területek, milyen számú települések maradtak ki. Ennek ismeretében meg kellett becsülnünk, hogy a jegyzékbe be nem került, illetve csupán számadatok feltüntetése nélkül jelzett helységek portaszáma — ha lett volna ott fölmérés — hozzávetőleg mennyit tett volna ki. A becslésnél egy-egy megye hiányzó településeinek hozzávetőleges számát szoroztuk az illető megye egy helységre eső átlagportaszámával. 376 Az eredményt esetenként 10—20%-kal is módosítottuk, ha a megye mezővárosai nagyon egyenlőtlenül oszlottak meg az összeírt és az összeíratlan 370 Nem tekintettük hiányzóknak az egytelkes nemesek olyan helységeit, amelyekről külön összeírás készült. Ung megye esetében az 1552. évi összeírás adott alapot a kiegészítéshez.
